Nem lehetetlen küldetés a házi habcsók elkészítése, de az tény, hogy nem könnyű eltalálni a megfelelő állagot. 

A habcsók egy igazi klasszikus, amiről mindenkinek a maradékfelhasználás jut eszébe: a cukrászat egyik alap édessége remekül megy a gyümölcsös desszertekhez, dekorációnak a tortákhoz, de forró csoki mellé is kellemes elmajszolni belőle egy-két darabot. Az elkészítéséhez csupán tojásfehérje és cukor szükséges, utóbbival viszont nem érdemes spórolni. Rossz hír ez a zsírpárnáknak, ám jó hír azoknak, akiknek egy finom, belül puha, kívül ropogós habcsókra fáj a foga.

Ezúttal egy alapreceptet hoztunk, ám a színek mellett érdemes kísérletezni az ízekkel is, finomabb lesz ugyanis a habcsók, ha aromával, likőrrel vagy egyéb összetevőkkel dobjuk fel. A habcsókban éppen az a jó, hogy szinte bármit belekeverhetünk a habba, a végeredménynek pedig csak a fantáziánk szab határt.

habcsók | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához
Fotó McCormick

Hozzávalók

2 db tojásfehérje
100 g cukor

A tojásokat szétválasszuk, majd a sütőt 130 fokra előmelegítjük.

Belekeverjük a cukor felét, majd tovább keverjük. Ezután belekeverjük a többi cukrot is, míg sűrűn folyó masszát nem kapunk.

Megtöltjük vele a habzsákot, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmokat nyomuk belőle. A sütőbe tesszük, 10 percig sütjük, majd további 10 percre kikapcsoljuk a sütőt, és szárítjuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá.

[sc name=”facebook” ]

author avatar
Éva Benke
Hirdetés: