Desszert

Egy klasszikus másképpen: csokis madártej

A hagyományos madártej közkedvelt finomság, amit mindenki ismer, de vajon kóstoltátok-e már a csokis verzióját? Ha nem, akkor eljött az ideje!

A klasszikus madártej tipikusan az a desszert, ami bármikor lecsúszik az ember torkán, még a nagyobb lakomák után is jól tud esni a selymes, hűtött finomság. A csokis verzióra ez éppúgy igaz, mint az eredetire, ráadásul az elkészítése is hasonlóképpen egyszerű, így kezdők is nyugodtan próbálkozhatnak vele.

Hozzávalók

  • 1 l tej
  • 15 dkg cukor
  • 10 dkg csoki
  • 6 db tojás
  • 2 csomag vaníliás cukor

A tojásokat óvatosan kettéválasztjuk, a fehérjét nagyon kemény habbá verjük, miközben öt dkg cukrot adunk hozzá. A csokit vízgőz felett megolvasztjuk.

A tejet felforraljuk, egy vizes evőkanál segítségével beleszaggatjuk a tojásfehérjét. Oldalanként egy-két percig főzzük, majd kiszedjük a galuskákat és lecsepegtetjük.

A sárgáját összekuytuljuk a maradék cukorral, a vaníliás cukorral, az olvasztott csokival, majd hozzáöntjük a már forrásban lévő tejhez. Kis lángon, folyamatos kevergetés mellett addig főzzük, míg be nem sűrűsödik. Vigyázzunk, hogy ne forrjon fel újra, mert különben kicsapódik a tojássárgája.

Ha kicsit hűlt, tálkákba szedjük vagy poharakba, és galuskát teszünk a tetejükre. Tálaláskor mandulával, csokiforgáccsal is megszórhatjuk. Kész a mennyei csokis madártej, jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago