Desszert

Görhe, a csodafinom kukoricapite

A görhe mintha a feledés homályába merült volna napjainkban, pedig a kukoricalisztből készült desszert olcsó, finom és nagyon-nagyon laktató.

A görhe igazi hagyományos étek, így szinte biztos, hogy akad olyan fiatal olvasónk, aki talán még nem is hallott róla. A főként aratás idején készített desszert igazi kalóriabomba volt, amit az asszonyok előszeretettel sütöttek meg férjeiknek, és vitték ki a földekre. Felhasználását tükrözi a süti megjelenése is, ugyanis nem morzsálódik, és remekül csomagolható, így nyugodtan magunkkal vihetjük akár egy kirándulásra is.

Bár többféle görhe receptet is felénk sodort már az élet, minket egy almás verzió fogott meg a leginkább, amelyben a gyümölcs könnyedsége megfelelően ellensúlyozza az egyébként igen kalóriadús süti töménységét.

Kukoricaliszt, a görhe alapanyaga Forrás: Confettissimo

Hozzávalók

2 db tojás
2 dl kukoricaliszt
2 dl sima liszt
6 g sütőpor
7 dkg cukor
50 ml étolaj
3-4 db savanykás, nyári alma
csipetnyi fahéj
szükség szerint tej vagy szénsavas ásványvíz
ízlés szerint porcukor tetejére
Elsőként szépen előkészítjük a hozzávalókat. Az almákat csak a végén reszeljük majd le, mert a lédús almáknál finom lesz, ha belesül az almalé is.
A tojásokat szétválasztjuk, majd a kétféle lisztet, cukrot, sütőport, pici fahéjat, és a tojások sárgáját elkeverjük. A fehérjéket pedig kemény habbá verjük.
A lisztes keverékhez hozzácsorgatjuk az olajat, és annyi tejet vagy ásványvizet is teszünk hozzá, hogy simára tudjuk keverni (ez kb. 1 dcl tej volt).
Ezt követően beleforgatjuk a kemény tojáshabot. Az almákat lereszeljük, és egyenletesen elkeverjük a masszában.
Kisebb, bevonatos tepsibe öntjük, és 200 C fokos sütőben körülbelül 30-40 percig sütjük, de érdemes tűpróbát is alkalmazni, ha nem vagyunk biztosak.
Ha kész, picit hűlni hagyjuk a tepsiben, majd deszkára borítjuk. Tetejét porcukorral meghintjük, és csinos, kis kockákra vágjuk. Ha szeretnénk, egy kevéske lekvárral is fogyaszthatjuk.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago