Desszert

Kávékrém: koffeinimádóknak kötelező elkészíteni ezt a desszertet

A kávékrém pofonegyszerűen elkészíthető koffeines finomság, amivel a délutáni kávé is simán helyettesíthető. 

Kávéból sosem elég: nem csak reggeli ébresztőként, de szószókban és desszertekben is van létjogosultsága a koffeines italnak. A kávékrém például isteni finomság, amit roppant egyszerű összedobni, a hozzávalók pedig minden konyhában megtalálhatóak. Nem kell hozzá más, mint egy kevés darált kávé, cukor, tojássárgája, tej, na és némi kukoricakeményítő, amitől igazán krémes állagú lesz a desszert.

A végén érdemes hűtőben pihentetni a kelyhekbe kitöltött desszertet, hogy a kávé aromája teljesen átjárja a krémet.

Hozzávalók

  • 3 evőkanál darált kávé
  • 5 dkg kukoricakeményítő
  • 10 dkg cukor
  • 3 tojássárga
  • 1 liter tej

 

A darált kávét a tej felével egy kisebb forralóedénybe tesszük, felforraljuk, majd a tűzről lehúzva fél óráig állni hagyjuk, hogy a kávé íze kellően kioldódjon.

A tojássárgákat, a kukoricakeményítőt és a maradék tejet egy tálba mérjük, habverővel simára keverjük.

A kávés tejet átszűrjük, a tejet visszaöntjük a kiöblített forralóba. Hozzáadjuk a cukrot, majd ha forró és a cukor is felolvadt benne, akkor beleöntjük a  keményítős keveréket, majd folyamatos keverés mellett sűrűsödésig főzzük.

Poharakba, kelyhekbe öntjük, hagyjuk hűlni, majd a hűtőben pihentetjük, amíg meg nem dermed.

Tejszínhabbal, kávészemmel, esetleg kevés csokiöntettel is megkoronázhatjuk a végeredményt. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago