Desszert

Ráérős reggelek: bögrés amerikai palacsinta juharsziruppal

A bögrés amerikai palacsinta kisebb és pufibb a miénknél, de így is kitűnő étel reggelire. 

Hétfőtől péntekig általában rohanunk, de hétvégén a legtöbbünknek akad ideje nyugodtan megreggelizni. Ilyenkor a kutyafuttában bekapott szalámis szendvics és a boltban vásárolt száraz péksütemény helyett készítsünk inkább meleg reggelit, hogy biztosan jól induljanak azok a bizonyos ráérős reggelek.

A bögrés amerikai palacsinta finom és elképesztően mutatós reggeli, és az elkészítésével sincs túl nagy macera, csupán egy szép bögrére és a megfelelő alapanyagokra van szükség, hogy a csábító édesség az asztalunkra kerüljön.

Hozzávalók

1 bögre liszt
1 csipet
1 ek cukor
12 g sütőpor
1 bögre tej
3 teáskanál vaj (olvasztott, de nem forró)
1 db nagyobb tojás
szükség szerint olívaolaj
ízlés szerint juharszirup
ízlés szerint gyümölcs

 

A száraz összevalókat egy edényben összekeverjük. Ezután hozzátesszük a tojást, tejet és a vajat, és kb. 5 perc alatt simára keverjük.

Egy serpenyőben vajat melegítünk, ( a második pár palacsintánál már használhatunk olajat), majd kisebb adagokat halmozunk a palacsintasütő közepére és közepes hőmérsékleten sütni kezdjük.

Addig sütjük, amíg buborékos nem lesz a teteje. Ezután egy határozott mozdulattal megfordítjuk, és kb 1,5 perc alatt a másik oldalát is aranybarnára sütjük.

Juharsziruppal és gyümölccsel ízesítjük. Jó étvágyat kívánunk hozzá.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago