A forró kánikulában nincs is jobb, mint egy nagy pohár hideg, házi limonádé. Sokkal egészségesebb, mint az agyoncukrozott üdítők, nem is beszélve arról, hogy lényegesen olcsóbb elkészíteni otthon, mint megvenni az étteremben, ahol pofátlanul sokat számolnak fel érte.
A nyaralások alkalmával vagy akár csak a munkában a nagy melegben, még sokkal fontosabb, hogy eleget igyunk. Az a legjobb, ha a folyadékbevitelünk nagy részét a víz teszi ki, na de miért ne ízesíthetnénk meg, pláne ha egészséges alapanyagokkal tesszük ezt?
30 dkg eper
2 lime-ból nyert lime-lé
1 citromból nyert citromlé
1 szál menta (ízlés szerint)
2 dl víz
1 dl ásványvíz (ízlés szerint)
Az epret megmossuk, szármentesítjük, ráfacsarjuk a leveket, majd rádobjuk a mentát. Ezután leturmixoljuk, majd összeöntjük a vízzel.
Az alapanyagokat egy jól záródó üvegben összerázzuk, majd hűtőbe tesszük. Amikor lehűlt, pohárba, kancsóba töltjük, citromkarikákat és jégkockát adunk hozzá. Friss rózsaszirmokkal díszíthetjük.
2 liter víz
1 teáskanál frissen őrölt gyömbér
1 közepes méretű uborka, hámozva és vékonyan felkarikázva
1 közepes citrom, vékony karikákra vágva
12 kisebb fodormentalevél
Keverjük össze a hozzávalókat egy nagy üvegkancsóban és egy éjszakára tegyük hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek.
Borítókép forrása: Homemade Bears
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…