Diéta & Egészség

Cékla – 5 érv, hogy miért fogyaszd rendszeresen

Ha egészséges zöldséget kellene mondanunk, akkor biztos, hogy a top 5-be belekerülne a cékla. Egy valódi szuperfood, itt az ideje hát, hogy jobban megismerjük!

Javítja az állóképességet

Less el pár trükköt a sportolóktól. Például kezdheted is a céklával! De, hogy miért is kedvelik annyira? Ez a zöldség a szokásosnál magasabb nitráttartalommal rendelkezik, körülbelül hússzor annyi található benne, mint más zöldségekben. És, hogy miért is jó a nitrát? Bár kezdetben egyes kutatások óva intettek a nitrátoktól, a legújabb fejlemények szerint éppen ellenkező a helyzet: a nitrátok ugyanis képesek elősegíteni a véráramlást, illetve a vérnyomást is alacsonyan tartják. Nem véletlenül találkozhatunk velük  a legtöbb sportitalban.

Vérszegénység ellen

Akinek alacsony a hemoglobin szintje, semmiképpen ne feledkezzen meg a cékláról. Magas vas és folsav tartalma, szintén jó hatással van a vérképzésre. Ami pedig különösképpen a cékla javára írható, hogy a benne lévő vasat jobban képes hasznosítani az emberi szervezet, mint a sok más növényből származót. Ezt érdemes észben tartanunk, ugyanis a vas hasznosulása különösen nehézkes.

Cékla

Gyulladáscsökkentő

Betain tartalmának köszönhetően gyulladáscsökkentő hatással bír, védi a sejteket, rendszeres fogyasztása betegségmegelőző hatással is bír. Magas rosttartalmának köszönhetően az emésztőrendszerre is jó hatással van. Egész jó. ugye?

Betacianin az antioxidáns

A cékla színét adó erős pigmentek betacianin néven ismertek. A bordó zöldség festékanya erős antioxidáns, amely segít a káros szabadgyökök kordában tartásában. Hozzátennénk, hogy az intenzív festékanyaggal bíró zöldségek szinte kivétel nélkül különleges, pozitív hatással bírnak, így érdemes belőlük sokat fogyasztani.

Hasznos a szívnek

Magas káliumtartalma miatt jó hatással van a szívre, a kálium ugyanis képes szabályozni a szívmunkát. Káliumhiány esetében gyakran felléphet szédülés és szívritmuszavar is. Ebben az esetben a szív nem képes a megfelelő összehúzódásra, így nem juttat elegendő mennyiségű vért a szövetekbe. A cékla vagy a céklalé fogyasztásával támogatjuk szívünk és érrendszerünk egészséges működését, sőt a magas vérnyomás ellen is kiváló.

 

Éva Benke

Recent Posts

Így süsd tökéletesre a kolbászt – minden módszerrel, minden alkalomra

A kolbász az egyik leguniverzálisabb alapanyag, amit a boltban vehetünk. Gyors vacsorához tökéletes, hétvégi reggelihez…

8 óra ago

Miért alszol rosszul nyáron – és mit tehetsz ellene már ma este?

Ismerős az érzés: az ágyban fekszel, az óra éjfél utánra jár, te mégis ide-oda forgolódsz,…

22 óra ago

A rizs ezer arca: egy alapanyag, számtalan lehetőség

Kevés olyan alapanyag létezik, amely annyira univerzális lenne, mint a rizs. Szinte minden kontinens konyhájában…

1 nap ago

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

4 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

4 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

1 hónap ago