Van a klasszikus zellerkrémleves, és van az, amit mindenkinek ismernie kellene: a birsalmás zellerkrémleves. 

Az illatos, ám rendkívül kemény héjú birsalmát talán kevesen használják, pedig kifejezetten sokrétű gyümölcs, amely rengeteg vitamint (A-, B- és C-vitamin), ásványi anyagot (réz, vas, kálium, foszfor) tartalmaz, továbbá a hasznos pektin is megtalálható benne, amely köztudottan jó szolgálatot tesz emésztési problémák esetén, segíti a szervezet anyagcsere folyamatait, valamint a vas felszívódását.

A birs és a zeller remek párost alkot együtt, érdemes őket krémlevesként is kipróbálni.

Birsalmás zellerkrémleves

1 db zellergumó
1 db birsalma
1 db alma
1 szál paszternák
3 dkg vaj
1 teáskanál cukor
2 dl tejszín
1 kávéskanál őrölt koriander
1 kávéskanál szerecsendió
1 kk
1 kk bors
10 dkg birsalmasajt a tálaláshoz

A zellert, az almát, a paszternákot és a birsalmát meghámozzuk, majd kockára vágjuk.

Vajat forrósítunk, rátesszük a kockára vágott zöldségeket és a gyümölcsöt. Megszórjuk a cukorral, az őrölt szerecsendióval és a korianderrel, erős tűzön egy-két percig kevergetjük.

Felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje, sózzuk, borsozzuk. Puhára főzzük.

Amikor teljesen megfőttek,  botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a tejszínt.

Egyet forralunk rajta, tányérokba szedjük. Felkockázott birsalmasajtot kínálunk mellé. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Vajling

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago