Fotó: Wikipedia
Aki már járt Olaszországban, az jól tudja, hogy nincs olyan étterem, ahol ne lenne bruschetta.
Igaz, még javában benne vagyunk a télben, a bruschetta segítségével egy csipetnyi nyarat csempészhetünk az otthonunkba. Bár ezt a fogást Olaszországban főképpen előételként tartják számon, ha nem akarunk sokat enni vacsira, akkor is összerittyenthetünk belőle pár darabot.
A bruschettának egyébként régre nyúló hagyománya van hazájában, ugyanis már a 15. században is készítették a közép-olaszországi régióban, azóta pedig az olasz éttermek és háztartások állandó szereplője.
Egy tálba öntjük a felkockázott paradicsomot, a hagymákat, a bazsalikomot, az oregánót, sót, borsot és egy löttyintés olívaolajat. Az összetevőket kavarjuk alaposan össze, majd tegyük a hűtőbe néhány órára, hogy alaposan összeérjenek az ízek.
A kenyeret felszeleteljük, meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, és egy fél gerezd fokhagymával megdörzsöljük. Mehet a sütőbe, 200 fok, 5-10 perc.
A sütőből frissen kivett kenyérszeletekre helyezünk kb. 1-1 evőkanálnyit a paradicsomos-fűszeres alapból.
Jó étvágyat kívánunk.
[sc name=”facebook” ]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…