Forrás: Scrambled Chef
Tartsuk észben, hogy éppen szezonja van a céklának, amit minden formájában érdemes az asztalra tenni, például egy isteni fetás céklasaláta alakjában is.
Amiben cékla van, annak nálunk már nyert ügye van, egészen egyszerűen azért, mert ennek a zöldségnek nem csak a színe csodás, de remekül variálható, és nagyon-nagyon egészséges is.
A cékla többek között saláta formájában is jól kombinálható, fetával pedig különösen jó párost alkotnak. Bár a fetás céklasaláta egészen minimalista fogás, az egyszerűség ellenére is működik, olyannyira, hogy mi is előszeretettel varázsoljuk az asztalunkra.
A céklát alaposan megmossuk, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint, majd fóliába csomagoljuk. 180 fokon körülbelül 45 perc alatt puhára sütjük.
Ha kehültek, megpucoljuk, majd ízlés szerint kisebb darabokra vágjuk.
A hagymát meghámozzuk, és felaprítjuk, majd a bazsalikomot is megmossuk. Az öntethez az olívaolajat, a mézet, a citrom levét és a mustárt összekeverjük, sózunk, borsozunk, és ha szeretnénk más zöldfűszerekkel is kiegészítjük.
A céklát egy tálba tesszük, rászórjuk a hagymát, a bazsalikomot, a fetát, és meglöttyintjük az öntettel. Néhány órára érdemes berakni a hűtőbe, hogy jó alaposan összeérjenek az ízek.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…