A cékla legnépszerűbb formája az ecetes céklasaláta, ám ezúttal nem ezt szeretnénk megmutatni, hanem azt, hogy sült formájában is milyen ínycsiklandó finomság készíthető belőle.
A cékla az egyik kedvenc gyökérzöldségünk, már csak azért is, mert nagyon egészséges. Valóban érdemes a cékla tápanyagtartalmát figyelembe venni, hiszen annyi jó tulajdonsággal bír, amit szinte felsorolni is nehéz. Hogy csak egyet említsünk: a cékla nagyszerűen javítja a vérkeringést, többek között az agyunkban is, illetve a benne található vegyületek rendkívül hasznosnak bizonyulnak a idegrendszer egészségének megőrzésében.
Ha szeretjük a cékla enyhén földes, mégis karakteres ízét, akkor érdemes tudni, hogy mindez sült formájában marad meg az egyik legjobban. Nagyon egyszerű az elkészítése is, ellenben nem szabad spórolni a sütési/főzési idővel, ugyanis a cékla nagyon lassan puhul meg.
A legegyszerűbb, ha olívaolajjal és fokhagymával készítjük, ám ha picit fűszeresebben szeretjük, akkor tegyünk hozzá kakukkfüvet, oregánót és egy kis citrom levét is. Így is megmarad enyhén földes ízvilága, ám a fűszerekkel kiegészülve még ízletesebb lesz.
A céklát alaposan megmossuk, meghámozzuk, és négyfelé vágjuk. Egy jénai tálba egymás mellé helyezzük a cikkeket, majd ízlés szerint megszórjuk oregánóval, színes borssal és egy kevés sóval. Beletesszük a megtisztított fokhagymagerezdeket és a friss kakukkfüvet.
A citromlevet, a mézet, a balzsamecetet és az olívaolajat kikeverjük, majd a céklák tetejére kanalazzuk. A tálat alufóliával lefedjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt készre sütjük. Melegen is fogyaszthatjuk.
Jó étvágyat kívánunk hozzá.
Borítókép forrása: Femina
Recept forrása: Mindmegette
Minden út Rómába vezet – vagy épp itthon Budapestre. Legalábbis ez az élménye sokunknak. A…
A bőrápolás és az esztétikai kezelések világa az elmúlt években jelentős változáson ment keresztül. A…
Van az a vacsora, ami már az első falatnál eléri, hogy mindenki elcsendesedjen az asztalnál.…
Van valami varázslatos a frissen sült gofriban. A konyhát betölti az illat, a gofrisütőből aranybarnán…
Van az a pillanat, amikor a konyhában állsz, és pontosan tudod, hogy valami édes fog…
Van az a vendégváró falat, ami minden alkalommal eltűnik a tálról. Húsvétkor. Családi ebédnél. Egy hétvégi…