Forrás: Nugets Market
Bár több formájában is feldolgoztuk már a bíborvörös zöldséget, még mindig nyerő a hagyományos ecetes céklasaláta, mely kiváló savanyúság gyanánt is.
Bár a cékla áldásos hatása közismert, nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy az élénk színű gyökérzöldség mennyi hasznos tápanyagot tartalmaz. Hogy csak párat említsünk: tele van C-vitaminnal és betainnal – ez utóbbi közismert gyulladáscsökkentő -, de a vasban és a folsavban is bővelkedik, éppen ezért azoknak is ajánlatos fogyasztani, akiknek alacsony a hemoglobin szintje.
A cékla tehát főleg a téli hónapokban az egyik legfontosabb vitamin- és ásványianyag
A céklákat alaposan megmossuk, majd bő sós vízben, körülbelül 1 óra alatt megfőzzük.
Amikor kihűlt, levágjuk a két végét, lehámozzuk a héját, és hullámos szeletelővel felszeljük, de tetszés szerint kockára is vághatjuk.
Ízlés szerint kikevert cukros-ecetes salátalével leöntjük, majd őrölt köménnyel és egy kevés borssal ízesítjük.
Isteni finom savanyúság, jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…