Diéta & Egészség

Íncsiklandó köret: kapros-vajas burgonya

A petrezselymes krumpli is nagyon finom, de ha valami újra vágynál, itt van a kapros-vajas burgonya, amelyet feltétlenül érdemes kipróbálni.  

Egy jól megtervezett menüsorban sokszor az is fejtörést okoz, milyen köret készüljön a főétel mellé. A kapros-vajas burgonya igazán különleges köret, remekül passzol szinte mindenhez, könnyen elkészíthető, és általában még a család legválogatósabb tagjai is szívesen falatoznak belőle. Régi burgonyából is lehet készíteni, de ha a piacon megjelenik tavasszal az újkrumpli, akkor is készítsük el feltétlen, ugyanis a friss kapor és a pergő héjú, hamvas színű krumpli ütős páros együtt.

Recept

1 kg burgonya
kapor (friss vagy szárított
5 dkg vaj
só, bors ízlés szerint

Az újburgonyát vízbe tesszük, és egy tiszta körömkefével megsikáljuk, nem baj, ha a héj nagyobb része rajtad marad, elég annyi, hogy a szennyeződéseket eltávolítjuk. Az apró szemű burgonyákat egészben is hagyhatjuk, a nagyobbakat pedig vágjuk félbe. A tökéletes méret akkora, mint egy közepes szem cseresznye.

15-20 perc alatt krumplit sós vízben puhára főzzük, lecsöpögtetjük. Figyeljünk arra, hogy a krumpli ne essen szét. Ha friss kaport használunk, megmossuk, apróra vágjuk.

Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, majd rádobjuk a felaprított vagy szárított kaprot. Fél percig sütjük, majd hozzáforgatjuk a krumplit. Végül ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Vajling

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

4 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago