A rakott cukkini egy imádnivaló egytálétel, amely nyáron sokkal jobban esik, mint a nehéz, zsíros ételek.
Egy ízletes rakott cukkini nagyon tápláló, tutira jóllakunk vele, ráadásul a zöldség és húsimádók is kedvüket lelik benne. Millió recept létezik a tökéletes rakott cukkinihez, de szerintünk akkor az igazi, ha belül szaftos, kívül pedig vastag, nyúlós sajtréteg fedi.
Nem szükséges lefóliázni a tepsit, ugyanis a cukkini elég levet ereszt, és talán még így roppanósabb is marad. Mivel nem túl karakteres ízvilágú zöldség, érdemes feldobni egy kis fokhagymával is, úgy még finomabb lesz a végeredmény.
A cukkinit mosd meg, és vágd vékony karikákra. A vöröshagymát aprítsd fel, és kevés olajon pirítsd meg. Dobd rá a húst, és kevergesd fehéredésig, majd fűszerezd sóval, borssal, pirospaprikával, zúzott fokhagymával. Öntsd hozzá a tejszínt, és fedő alatt párold tíz percig.
Vajazz ki egy tűzálló tálat, majd béleld ki cukkinival, öntsd rá a tejszínes, húsos masszát. Fedd be a maradék zöldséggel, és reszeld a tetejére a kétféle sajtot. Előmelegített, 180 fokos sütőben süsd 25 percig. Amikor a sajt elolvad és megpirul, ki is veheted a sütőből.
Borítókép forrása: Mindmegette
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…