Diéta & Egészség

Joghurtos padlizsánsaláta

A joghurtos padlizsánsaláta olyan finom, hogy nemcsak köretnek, de önmagában is megállja a helyét, ráadásul pofonegyszerűen elkészíthető és még egészséges is. 

A joghurtos padlizsánsaláta a török éttermek elmaradhatatlan kelléke, amit feltétlenül érdemes elkészíteni, amíg tart a padlizsánszezon. A fűszeres joghurtos szósz a padlizsánnal abbahagyhatatlanul finom, azonban érdemes egy éjszakát a hűtőben pihentetni, hogy kellőképpen összeérjenek az ízek.

Joghurtos padlizsánsaláta

1 csipet őrölt római kömény
1 kávéskanál fokhagymapor
1 kis kis pohár görög joghurt
4 evőkanál majonéz
1 kis csokor petrezselyem zöldje
4-5 evőkanál olívaolaj
2 közepes közepes padlizsán
só, bors

A padlizsánt meghámozzuk, majd kis kockákra vágjuk.

Az olaj felét felforrósítjuk egy serpenyőben, a padlizsán felét rádobjuk, és fakanállal folyamatosan kevergetve, nagy lángon megpirítjuk a kockákat.

Ha megpirult a padlizsán, akkor kiborítjuk őket egy tányérra, a serpenyőt egy papírtörlővel kitöröljük, és a maradék olajon megsütjük a többi padlizsánt is.

Egy kisebb tálban összekeverjük a joghurtot a majonézzel, ízesítjük fokhagymával, csipetnyi őrölt római köménnyel, majd ezt a mártást összekeverjük a kihűlt padlizsánnal.

Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és meghintjük az összevágott petrezselyem zöldjével. Legalább egy órát, de ha tehetjük egy egész éjszakán át hűtőszekrényben pihentetjük a salátát. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago