Ha ezúttal nem a megszokott ízélményére vágynál, akkor ajánlunk egy rakott édesburgonya receptet, amely hasonlóképpen készül, mint a francia rakott burgonya.
Az ínyenc egytálétel nagyon hasonló a franciák gratin de pommes de terre nevezetű ételéhez, csak itt a főszerepet az édesburgonya kapja. Nagyon egyszerűen elkészíthetjük, – semmivel sem bonyolultabb, mint egy hagyományos rakott krumpli – csupán arra érdemes odafigyelni, hogy körülbelül hasonló vastagságú szeletekre vágjuk a krumplit, máskülönben nem egyszerre puhulnak meg.
Szerintünk főételnek így is tökéletes, ám ha szeretnéd dúsíthatod kedved szerint: a rétegek közé rakhatsz más zöldségeket is, vagy akár csirkével is laktatóbbá teheted.
Ha pedig igazán frissítővé szeretnéd tenni, akkor használj zöldfűszereket az elkészítés során, a bazsalikom például különösen jól megy a rakott édesburgonyához.
Az édesburgonyát pucold meg, és vágd vékony karikákra. Ha az uborkaszeletelőt beveted, biztos, hogy egyforma vastagságúak lesznek a szeletek.
A tejszínt keverd össze borssal, szerecsendióval, zúzott fokhagymával, bazsalikommal.
Rétegezd a krumplikat kevés vajjal kikent tepsibe, és sózd be. Öntsd le a tejszínnel, majd a tetejére szórd a sajtot.
Told forró sütőbe, és süsd meg 180 fokon körülbelül 35-40 perc alatt. Amikor az édesburgonya puha, a teteje pedig szép piros, vedd ki a sütőből, hiszen már kész is az isteni rakott burgonya.
Borítókép forrása: Femina
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…