Fotó: Eat Smarter
A rántott szárzeller egészséges, mégis finom csipegetnivaló, amit bárki gyorsan és egyszerűen összedobhat otthon is.
A szárzeller (más néven halványított zeller) nem tartozik a legnépszerűbb zöldségek közé, pedig ha jól bánunk vele, akkor rendkívül finom dolgokat lehet belőle kihozni. Sütve, főzve, párolva is elkészíthetjük, lehet köret, leves, főétel, sőt még nassolnivalónak is megállja a helyét. Ez utóbbira ugyan a nyers zeller is remek választás, most egy olyan példát hoztunk, ahol a zsenge szárakba feta sajtot rejtünk a végeredmény pedig aranybarna panírban kerül a tányérunkra.
1 kg zeller
2 tojás
2 ek liszt
10 dkg zsemlemorzsa
7 dkg feta sajt
A zöldséget megtisztítjuk, végeit levágjuk, majd megmossuk. A hosszabb darabokokat kettévágjuk.
Két percig sós, lobogó vízben megfőzzük, majd leszűrjük, és hideg vízbe mártjuk őket.
A fetából vékony csíkokat vágunk, majd beillesztjük két szárzeller közé.
Óvatosan összenyomkodjuk, majd egyenként bepanírozzuk őket a szokásos módon: lisztbe, tojásba, morzsába forgatjuk. Érdemes odafigyelni az alapos panírozásra, hogy sütés közben ne folyjon ki a sajt.
Bő, forró olajban a panírozott zellereket aranybarnára sütjük, majd papírtörlőre tesszük, hogy leitassuk róla a felesleges olajat. Magában vagy könnyed, fűszeres mártogatóssal kínáljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…