Diéta & Egészség

Tojásleves olasz módra

A köménymagos, márványosan gyöngyöző, csurgatott tojásleves sokak számára ismerős, de mi a helyzet az olasz verzióval?

Nem hiába, hogy a tojásleves óriási népszerűségnek örvend itthon, hiszen pillanatok alatt elkészül, nem kell hozzá főzőtudomány, és még a pénztárcánkat sem terheli meg túlzottan. A legtöbben a hagyományos, köménymagos-pirospaprikás verziót készítik, ami lássuk be, valóban nagyon finom, viszont nem csak mi magyarok, de az olaszok is ismerik és szeretik a tojáslevest, igaz valamivel másképpen készítik, mint mi idehaza.

Az olasz konyhában többféle recept létezik, ám a fűszerezésük szinte kivétel nélkül mindegyiknek egyszerű. Íme a mi választottunk, ami akárcsak a magyar tojásleves, villámgyorsan és egyszerűen elkészíthető, így kezdők is bátran próbálkozhatnak vele.

Tojásleves olasz módra

1 liter csirke alaplé
50 g reszelt parmezán
3 tojás
1 csokor petrezselyem
ízlés szerint bors

Egy tálkába beleütjük a tojásokat, majd alaposan felverjük. Borsozzuk, de nem sózzuk, mert a leves, amihez hozzáadjuk, már eleve sós.

A petrezselymet alaposan megmossuk, felaprítjuk.

Egy nagyobb lábost megtöltünk egy liter vízzel, beletesszük a húsleves kockát, majd hagyjuk felforrni. Ha a leves már forr, a felvert tojást villámgyors kevergetés mellett hozzáadjuk.

Parmezánnal és friss aprított petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago