A Disznótoros Kolbászfesztivál helyett ezúttal Kolbászvásár várja a fővárosban a disznóságok szerelmeseit 2020 október 9 és 11 között. 

A Vasúttörténeti Parkban megrendezésre kerülő Kolbászvásár idén is elhozza a háztáji finomságok színe javát: október dereka táján kedvünkre vásárolgathatunk a hagyományos háztáji kolbászokból és a mindenféle disznótoros finomságokból, de a házi sajtok, fűszerek, lekvár, méz, kürtőskalács és egyéb háztáji étkek se maradnak otthon.

kolbászvásár
Forrás: Programturizmus

Természetesen szomjasak sem maradunk, ugyanis a Díszkutas kanyarban kézműves sörökkel, pálinkákkal és a Sápi Gyümölcsborral megrakott asztalok várják a vendégeket.

A vásár egyébként a nosztalgia jegyében telik majd, hála az Oldtimer Show-nak, ahol még azzal is fokozzák a hangulatot, hogy régi korok ruháiban érkeznek a kiállítók. A jóból természetesen a vendégek sem maradnak ki, a legjobbakat, azaz a legeredetibb retró ruhában érkezőket az „Öltözködési Stílus Verseny”-en díjazzák.

Ha pedig már italokról is szó esett, akkor feltétlenül meg kell emlékezni a minden felnőtt látogatónak járó, Carlsberg Hungária kedvességéről: az Orient bejárata mellett áll majd egy zöld színű Peugeot oldtimer furgon, amiből 1-1 üveg SOMERSBY alkoholos frissítő italt kap ajándékba a látogató. Emellett természetesen számos esemény is színesíti majd a vásár programját, úgyhogy kár lenne kihagyni.

A további részleteket itt találjátok.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Hirdetés: