Ha az Apáthy-szikla körül kirándulnánk a hétvégén, akkor érdemes egy kulináris élvezettel is kiegészíteni a túrát, ugyanis péntektől vasárnapig próbaüzemben megnyit a Freyja budai egysége!

A Freyja névre keresztelt különleges pékség Budapest első, csakis croissant-okra specializálódott boltja, ami elsőre merész próbálkoznak tűnt, sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy az erzsébetvárosi bolt mellet már Budán is nyitni fognak egy új pékséget.

Dormán Péter és Markovics Gergely nevével fémjelzett pékség második boltjának tesztüzemére kerül sor most hétvégén, a Vadaskert utca 1. szám alatt található teniszpálya területén lévő, skandináv hangulatú faházikóban, ahol a Szövetség utca teljes kínálatát megtalálhatják az oda belátogató vendégek.

Pénteken 8 és 15 óra, valamint szombat–vasárnap 8 és 14 óra között nem lesz hiány az ínycsiklandó croissant-okban, ahonnan természetesen csak elvitelre tudunk majd vásárolni, és készpénz is legyen nálunk, ugyanis kártyával itt nem fogunk tudni fizetni.

freyja
A Szövetség utcai Freyja Fotó: We Love Budapest

A Freyja croissant-jai finomak és illatosak, kedvenceitekért pedig természetesen bármikor beugorhattok a Szövetség utcai boltba is, amely változatlanul nyitva lesz egész héten. Ha azonban inkább rendelnétek, akkor hétköznapokon a megszokott módon szállítják ki a finomságokat, amelyekre a kiszállítás előtti napon 3 óráig tudjátok leadni a rendelést.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!