Fotó: The Gurdian
A 37 éves kaliforniai férfi tíz perc leforgása alatt 22 ezer kalóriának megfelelő ételt vitt be a szervezetébe.
Bár mi őszintén nem értjük, mi szép van az evőversenyekben, tagadhatatlan tény, hogy minden évben tízezrek gyűlnek össze a Coney Islanden, hogy megtekintsék és szurkoljanak kedvenceiknek a híres-neves Nathan’s hotdogevő versenyen. Tavaly a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezték meg az eseményt, az idei július 4-i versenyen már a szurkolók is ott lehettek, hogy apait-anyait beleadva buzdítsák az indulókat a jobb teljesítményre.
Az idei verseny ráadásul új világrekordot is hozott, a tavalyi győztes Chestnut egy hot doggal ugyan, de megdöntötte előző évi rekordját: a kaliforniai férfi már az első percben 12 hot dogot tűntetett el, 10 perc alatt pedig összesen 76 darabbal végzett. Chestnut egyébként 2007 óta rendre ott van a döntőben, csupán egyszer, 2015-ben kapott ki, amikor még 62 hot dog is elég volt a győzelemhez.
A nők körében a 37 éves, tanárnőként dolgozó Michelle Lesco győzött, aki 30 hot dogot bírt befalni, a 31-iknek már csak a háromnegyedével bírt el. Ez a teljesítmény egyébként jóval alulmarad a tavaly győztes Miki Sudo-étól, aki 48,5 hot doggal tudott elbánni.
A versenyről természetesen videó is készült, akinek gusztusa támadt, ide kattintva megnézheti.
[sc name=”facebook” ][/sc]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…