Categories: Hírek

Az újragondolt klasszikusok: a McDonald’s frissítette marhahúsos szendvicseinek receptjét Magyarországon.

A népszerű éttermi lánc, mely az USA-ban 1967-ben kezdte, Magyarországon pedig a Régiposta utcában 35 évvel ezelőtt, mindig is a Big Mac és a Sajtburger élményével csábította vendégeit. Bár az alap recept és az elkészítési módszer hosszú ideig nem változott, most néhány fontos módosítással még izgalmasabbá tették az ikonikus marhahúsos szendvicseket, így a Sajtburgert, a Sajtos McRoyalt és természetesen a Big Mac-et is.

A McDonald’s mindig is nagy hangsúlyt fektetett vendégei visszajelzéseire, és azok alapján készítette el újdonságait. A mostani céljuk az volt, hogy apró változtatásokkal még vonzóbbá tegyék a már jól ismert szendvicseiket: az elkészült húspogácsa legyen forróbb, a sajt pedig lágyabb, míg a zsemle még ízletesebb.

Sajtos McRoyal

A változtatásokat a konyhai folyamatokban történt innovációk tették lehetővé. Az egyik jelentős újítás a marhahús sütési technikájában történt, ami lehetővé teszi a forróbb húspogácsa elkészítését. A Big Mac és a Sajtburger húspogácsájára most már a grillezés során kerül só, bors és hagyma, ami még karakteresebb ízt kölcsönöz nekik. A magasabb hőmérsékletű sütés és a konyhai innovációk kombinációja pedig a sajt lágyabb állagát eredményezi. A Big Mac még gazdagabb ízvilágát az emelt szószmennyiség biztosítja, míg a frissített zsemle recept még finomabb ízélményt ígér.

Dupla sajtburger

„A McDonald’s számára a konzisztencia és a magas színvonal prioritás. Célunk, hogy éttermeinkben mindenhol ugyanolyan kiváló minőségű termékeket kínáljunk. A magyar McDonald’s 35 évnyi működése során most ismét egy újabb fontos mérföldkőhöz értünk azzal, hogy a már jól ismert marhahúsos burgereinket még vonzóbb formában tálaljuk vendégeinknek. Reméljük, hogy a még forróbb és ízletesebb Big Mac, Sajtburger és McRoyal ismét meggyőzi az embereket az ízletes McDonald’s szendvicsek mellett.” – nyilatkozta Égi Zsolt, a Progress Étteremhálózat Kft. vezetője.

Nyers Marcell

Recent Posts

Így süsd tökéletesre a kolbászt – minden módszerrel, minden alkalomra

A kolbász az egyik leguniverzálisabb alapanyag, amit a boltban vehetünk. Gyors vacsorához tökéletes, hétvégi reggelihez…

5 óra ago

Miért alszol rosszul nyáron – és mit tehetsz ellene már ma este?

Ismerős az érzés: az ágyban fekszel, az óra éjfél utánra jár, te mégis ide-oda forgolódsz,…

19 óra ago

A rizs ezer arca: egy alapanyag, számtalan lehetőség

Kevés olyan alapanyag létezik, amely annyira univerzális lenne, mint a rizs. Szinte minden kontinens konyhájában…

1 nap ago

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

4 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

4 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

1 hónap ago