Ha szereted az édességeket, különösen a csokoládét, ráadásul a groteszk tálalással sincs gondod, akkor a Charlie és a csokigyár című filmet imádni fogod.
Ha egy olyan rendezőről van szó, mint Tim Burton, akkor egyszerűen nehezen tudunk róla úgy nyilatkozni, mint, aki “kellemes egyestés filmeket” készít. Ez a 2005-ben bemutatott Charlie és a csokigyár film esetében sincs másképpen, amely Roald Dahl Karcsi és a csokigyár című regényén alapul.
A történet egy képzelt világban játszódik, amelynek főhőse Picur Charlie. Charlie nagyon szerény körülmények között él családjával egy rozoga kis kunyhóban, amely egy neves, de titokzatos csokoládégyár mellett található. A gyár híres, ugyanakkor roppant különc tulajdonosa, Willey Wonka (Johnny Depp), aki egyik nap hirtelen ötlettől vezérelve hirdetést tesz közzé: 5 tábla csokoládéban elrejtett egy-egy aranybilétát. Azt a szerencsést, aki megtalálja a bilétát személyesen vezeti körbe a gyárában, ám ez még nem minden, egyiküket ugyanis külön ajándékkal is megjutalmazza, amely ahogy ő fogalmaz “minden képzeletet felülmúl”. Picur Charlie-nak minden vágya teljesül, amikor sikerül megkaparintani az egyik bilétát négy másik társával: a falánk és kövér Augustus-szal, a nagyravágyó, rágózás-világbajnok Violettel, az elkényeztetett Verukával és az erőszakos, számítógépes játék-függő Mike-kal.
A gyár minden zuga meglepetéseket rejt, lesz itt csokoládéfolyó, csodarágó és diótörő mókus is. Ne hagyjuk ki a felsorolásból a film emblematikus szereplőit, az umpa-lumpákat se. Ha te is kíváncsi vagy, ugyan kik lehetnek ezek a különös nevű lények, akkor nézzétek meg Tim Burton filmjét, egyedi élménnyel lesztek gazdagabbak.
Kép forrás: theguardian.com
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…