Léteznek már műanyag dugóval és csavaros kupakkal lezárt üvegű borok is, hagyományosan mégis a parafa dugót társítjuk a palackozott borhoz. Lehet-e a parafa dugónak valódi versenytársa?

Nem meglepő, hogy a parafa dugót már a görög és római borászok is használták, hiszen könnyű, rugalmas, tartós, és legalább 20 évig jól zár. A parafa a paratölgy kérge, amelyet legfeljebb 9 évenként szabad szüretelni. A legtöbb parafa Portugáliában található, itt már a XVI. században törvény szabályozta a parafaállomány gondozását és védelmét. A világon fellelhető parafa dugók fele Portugáliából származik. Előállításukhoz a kérget lehetőleg minél nagyobb darabokban kézzel fejtik le a fáról, majd fél évig pihentetik, végül a felhasználás előtt „kifőzve” fertőtlenítik.

A parafa dugó nem olcsó, mégsem csak ez a hátránya, hanem a  – becslések szerint – 8%-ukat érintő „dugóbetegség”, amely miatt a bor dohos szagú és élvezhetetlen ízű lesz. A hibát a triklóranizol (TCA) nevű klórvegyület okozza, melyet a klórvegyületekkel táplálkozó penészgombák termelnek. Vagyis a parafa és a klór találkozása komoly veszélyforrást jelent: márpedig klórral a parafa dugó életciklusának szinte minden pontján találkozhat. Lehetetlen eldönteni, hogy a parafa dugó a gyártónál (a tárolás, fertőtlenítés során), vagy a kereskedőnél, a szállítónál, esetleg a fogyasztónál fertőződött-e.

A borok minőségének garantálása érdekében megjelentek az alternatívák, amelyek ha nem is húsz évre, de rövidebb távon garanciát jelenthetnek: a műanyag dugó, az üvegdugó és a csavaros kupak. Természetesen a parafadugó-gyártók is igyekeznek fejleszteni a technológiát. Versenytársak s emiatt különféleképpen lezárt palackozott borok tehát vannak – a választás a fogyasztóé.