Hírek

Édeskömény – egy izgalmas alapanyag

Igyekszünk mindig a szezonalitásra törekedni, így ősszel bemutatni nektek az igazi szezonális zöldségeket, gyümölcsöket. Ez a mostoha sorsú zöldség nálunk is megterem, pedig az édesköményt itthon inkább csak fűszerként ismerik. Mi most segítünk ezen változtatni!

Az édesköménynek három fajtája ismeretes. A varietas vulgare termése erős, kissé édes ízű, sötét, Magyarországon elsősorban ezt használják. A varietas dulce termése hosszabb, világosabb színű, ezt itthon római kömény néven ismerjük. A arietas azori termését azonban nem szokás fogyasztani, leveleit és hajtásait viszont annál inkább.

Az édeskömény magja görcsoldó hatású, menstruációs fájdalmak enyhítésére is ajánlott. Amikor teát készítünk belőle, érdemes kissé összezúzni a magokat (egy teáskanálnyit), majd forró vízzel leforrázni. Hagyjuk állni 10 percig, szűrjük le, és még melegében fogyasszuk el.

Az édeskömény gumója

Ha nem is túl gyakran, de ősszel és télen találkozhatunk az édeskömény gumójával is a piacokon, amelynek felhasználása igen sokrétű lehet. Levesekbe, salátákba, előételekhez is használják. Olaszországban párolva, kisütve is fogyasztják, halételek mellé remek köret válik előle. Mutatunk egy guszta receptet, ahol bemutatjuk, hogyan készíthetjük el az édeskömény gomóját köretként.

Hozzávalók

  • 3 nagy db édeskömény
  • 2 ek ghee (lehet sima vaj is)
  • 1 teáskanál római kömény
  • 1 teáskanál őrölt koriander
  • gyömbér ízlés szerint (reszelve vagy nagyon apróra vágva)
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

Szedjük cikkekre az édesköményt, alaposan mossuk meg, majd vágjuk apró darabokra. A puha szárát, ahol zöld is van rajtuk, nyugodtan használjuk fel. Serpenyőben melegítsük fel a ghee vajat, majd tegyük bele a római köményt, a koriandert és a gyömbért. Amikor picit megpirultak, jöhet a feldarabolt édeskömény, végül forgassuk át őket a serpenyőben.

Tegyünk hozzá egy kevés vizet, amiben az édeskömény meg tud puhulni. Egyszerre azonban mindig csak kevés vizet adjuk hozzá, hogy a zöldség inkább a gőzben főjön meg. Amikor már megpuhult, főzzük el a felesleges vizet, és pirítsuk még egy kevés ideig az édesköményt. A legvégén pedig ízlés szerint sózzunk, borsozzunk.

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago