A paradicsomos-fetás tészta olaszos hangulatot csempész a konyhába, ráadásul mindössze 20 perc alatt, ugyanis csupán ennyi idő szükségeltetik az elkészítéséhez.
Egy gyors ebédnek vagy vacsinak is kiváló a paradicsomos-fetás tészta, mert amellett, hogy finom és könnyed, a tészta miatt kellőképpen laktató is. A mediterrán ízeket idéző fogás tele van olyan alapanyagokkal, amelyeket mindenki szeret: tészta, paradicsom, feta és bazsalikom.
A paradicsomos-fetás spagetti elkészítése nagyon egyszerű, ám a feta minőségére figyeljünk oda, ez ugyanis az étel szíve-lelke!
Lobogó vízben tegyük fel főni a tésztát, és kezdjünk neki a szósz elkészítéséhez: ehhez kevés felforrósított olívaolajon dinszteljük meg a vékony karikákra szelt lilahagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott vagy zúzott fokhagymát, a bazsalikomot, az oregánót, és a paradicsomot. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A szószt addig pároljuk, míg a paradicsom szét nem fő. Ha szükséges, sózzuk utána. A tésztát főzzük ‘al dente’ keménységűre, azaz nem túl puhára, keverjük bele a még forró szószba. A feta sajtot morzsoljuk rá a tetejére!
Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…