A piskótatekercs gyerekkori kedvencünk, amit a nagyi mindig házi baracklekvárral készített el. Sokan félnek nekiállni a piskótatekercs elkészítéséhez, pedig egy jó recepttel nem lőhetünk mellé.
A piskótatekercs készítésénél az egyik legnagyobb mumus a tészta feltekerése, hiszen egy rossz mozdulat, és a tészta már meg is repedt, ám van erre egy trükk, hogy mindezt elkerüljük. Fontos, hogy a piskótát semmiképpen ne süssük túl – attól ugyanis száraz lesz, és jobban fog törni -, illetve hogy ha kész a tészta, azonnal tekerjük fel, még a töltés előtt, majd amikor langyosra hűlt, akkor tekerjük ki és úgy töltsük meg.
A piskótatekercs egy szuperul variálható édesség, hiszen azzal tölthetjük meg, amivel csak szeretnénk. Lehet péládul kakaós, pudingos, citromos, mákos vagy diós, lényegében bármiféle lekvár vagy krém finom vele.
Mi most maradtunk a hagyományos, baracklekvárral készült édesség mellett.
A tojások fehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Ezután hozzáadjuk a tojások sárgáját, és habverővel alacsony fokozaton hozzádolgozzuk a felvert fehérjéhez.
Ehhez a masszához hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, amelyet habverő segítségével dolgozunk össze.
A kész masszát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, laposra kenjük egy kanállal, és 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük.
Amikor a piskóta megsült, a tésztát konyharuhára borítjuk és megkenjük házi sárgabarack lekvárral. A piskótát a konyharuha segítségével feltekerjük és hagyjuk kihálni.
Amikor kihűlt porcukorral megszórjuk a tetejét.
Borítókép forrrása: Cookpad
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…