Nutella házilag? Hogyne! Egy korábbi cikkünkben már megmutattuk, hogyan készíthettek igazi, amerikai mogyoróvajat, most pedig a Nutella, azaz a csokis mogyorókrém került terítékre.
A Nutella mindent felülmúló népszerűségnek örvend, de érdemes meglesni az összetevőit, és talán nyomban el is megy a kedvünk. Nem kell ecsetelünk mennyire károsak a különböző adalékanyagok.
Akármennyire is furán hangzik, itthon is el lehet készíteni a csokis mogyorókrémet. Sőt, hogy még egy jó hírr szolgáljunk, még a cukrot is el lehet hagyni belőle, és a mesterséges alapanyagoktól is megszabadulunk, ha házilag készítjük. Mielőtt azonban belekezdenénk, jöjjön egy kis Nutella-történelem!
Míg a Nutellát luxuscikknek gondolnánk elsőre, fura módon a szükség szülte, ugyanis a II. világháború alatt kialakult csokoládéhiány következtében fejlesztette ki Pietro Ferrero. Az eredeti Nutella azonban nagyrészt mogyorót tartalmazott, amit kakaóval ízesítettek. Csak később varázsolták kenhető állagúvá, és kerültek üvegekbe.
Jó hír azonban, hogy néhány perc alatt készíthetünk magunknak otthon házi Nutellát. Mutatjuk hogyan!
Mindenek előtt a meghámozott mogyorót öntsük egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, és pirítsd 180 fokra előmelegített sütőben 12-15 percig. Az idő lejártához közeledve a héj kezd majd lepattogni a mogyorószemekről, így azt könnyű lesz eltávolítani. Ha kivettük a mogyorót, töltsük aprítógépbe, és addig aprítsuk, amíg egészen porállagúvá nem lesz. Közben elkezdenek kiválni az értékes olajok, minek köszönhetően a végeredményed egy illatos pépállagú mogyorópép szerűség lesz.
A pépbe ezután keverjük bele a jó minőségű kakaóport és a mézet, majd kutyuljuk össze géppel addig, amíg nem kezd fényessé válni a keverék. Ha az a benyomásunk, hogy a keveréked nem elég lágy, vagy nem elég kenhető, egy-két evőkanál olvasztott kókuszolajjal lágyabbá tehetjük a végeredmény. Ha elkészült, egy befőttes üvegbe töltve tárolhatjuk a házi Nutellát. Kenyérre, kekszre, sütire kenve vagy akár kiskanállal is fogyasztható, tulajdonképpen bármire használhatjuk, amire a bolti Nutellát.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…