Remélhetőleg egy picit kitartanak még a kellemes nyáresték, amikor a vacsorát a szabadban, parázson készíthetjük. A különféle kolbászok és pácolt húsok mellett zöldségek is kerülnek a grillrácsra – de arra nem szoktunk gondolni, hogy a kenyeret is magunk süssük, pedig a parázson sült lepénykenyér nem csak a gyomrot, a szívet is melengeti.
A gabona ősi táplálékunk, a liszt, víz, só összetételű erjesztetlen sült tészta, vagyis a lepénykenyér a kenyérfélék legrégebbi fajtája, több ezer évvel ezelőtt is sütötték szerte a világon, és sütik ma is, hiszen kemence se kell hozzá. A nálunk a 16. században elterjedt erjesztett kenyér ezt az egyszerű változatot sok helyen mellékszereplővé tette, a lepénykenyér mégis tartotta magát. Különösen azokon a területeken, ahol rosszul erjeszthető gabonafélék (pl. árpa, köles) termettek, egész a 20. századig mindennapi kenyere maradt a parasztságnak.
A receptoldalakon rengeteg – leginkább élesztős – variációt találunk, de ha már nyár van és szabadság, próbáljuk meg recept nélkül. Liszt, víz, só, ezt lehet gazdagítani (oliva)olajjal, fűszerekkel (őrölt kömény, vagy bazsalikom, majoranna, vagy más), a szódabikarbónától levegősebb lesz… Elég csak összekeverni, egy kicsit pihentetni, aztán kézzel gombócokat gyúrni, majd lelapítani – és mehet is a tálcára, vagy a rácsra, hogy mindkét oldalát barnásra süssük. (Ha rácson készül, keményebb tésztát keverjünk.) Ehetjük a grillezett húsokhoz, zöldségekhez – vagy csak úgy, magában, esetleg joghurttal, vagy fűszeres olajba mártogatva.
