Nem is olyan rég kedvet kaptunk egy kis retró madártej összedobásához, ám végül úgy döntöttünk, csak nem elégszünk meg ennyivel. Most készítettük el először, és kis túlzással, de leesett tőle az állunk. Madártej torta, mi így szeretünk!
Ha egy igazi édes és tömény tortára vágynál (na persze a szó pozitív értelmében), akkor a madártej tortánál keresve sem találsz jobbat. 2007-ben még az ország tortája is volt, bár mi akkor nem kóstoltuk, mostmár azért értjük a lelkesedést!
A kapcsos tortaformát megkenjük margarinnal, egy kevés liszttel, és előkészítjük a piskótát. Előmelegített sütőben megsütjük, ha szükséges tűpróbát alkalmazunk.
Mikor kihűlt kettőbe vágjuk.
Ezután előkészítjük a krémet. A tojássárgákat 2 csomag vanília cukorral elkeverjük, kis adagokban hozzákeverjük a lisztet és a tejet, majd állandó keverés mellett sűrűre főzzük, és félretesszük hűlni. Addig a margarint és a porcukrot habosra keverjük és a kihűlt krémhez adjuk.
Felkeverjük a tejszínt, közben az alsó lapot megkenjük krémmel, és az oldalát is. Ezután következik a tejszínhab, ezzel is megkenjük az oldalát, ezt megismételjük még egyszer.
Ha szeretnénk tejszínhab felhőcskékkel díszíthetjük, ahogy mi is tettük. És íme az egyik legfinomabb süti, amit valaha ettünk, a madártej torta!
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…