A magyar gasztronómia sok mindenre büszke lehet – arra is, hogy a világon máig egyedülálló módon országos szakmúzeuma van a gasztronómia-történetnek, pontosabban a vendéglátóipar- és kereskedelem-történetnek. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Óbudán, Krúdy egykori házában várja a látogatókat. Ne poros-unalmas kiállításokra számítsunk.
A kereskedelem-történeti kiállítás két évszázadot fog át, többek között egy korabeli utcai séta keretében nézhetünk kirakatokat, vagy térhetünk be (például csokoládé-) üzletekbe. A vendéglátás-történeti kiállításon pedig (mely a 19. század végére röpít vissza minket) a városi polgárság közösségi életének helyszíneit járhatjuk végig: kávéház, étterem, cukrászda, szálloda vendégei leszünk. A berendezések megcsodálása után a tablók olvasásával bővíthetjük ismereteinket – tudásunkat pedig különböző játékokkal tesztelhetjük. Vajon jól tudjuk, milyen összetevők szükségesek a Rákóczi-túrós elkészítéséhez? A Látványraktár jól átlátható üvegpolcai között is hosszan nézelődhetünk, felváltva örvendezve („Jaj, ilyen nekünk is volt!”) és csodálkozva („Hát ez meg micsoda?”). A szeptember 8-ig látható, Rodolfo bűvész életéről szóló időszaki kiállítás csak addig tűnik témájában múzeumidegennek, ameddig rá nem jövünk, hogy többek között a pesti mulatók fénykorába nyerhetünk itt betekintést.
A kiállítások mellett a múzeumnak igazán innovatív a kínálata: kérésre lánybúcsút is szerveznek, ahol a közös bonbonkészítést a vágykeltő fűszerekkel ismerkedés követheti, de csapatépítő és egyéb programokat is vállalnak. Ha élővé szeretnénk tenni a múzeumot, kérjünk interaktív kosztümös tárlatvezetést. Meglepő módon a múzeumnak saját színházterme is van, amelyet a gasztronómiához kapcsolódó – és azon túli programokhoz rendszeresen használnak.
A fotók forrása: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…