Európában elsőként Magyarországon visz házhoz egy órán belül állateledelt a Wolt Drive, az együttműködés 36 város 43 üzletével indul. A vezető gyorskereskedelmi platform utolsó mérföldes szállítási szolgáltatását a kisebb internetes áruházak is felkínálhatják ügyfeleiknek.

Nyíregyházától Székesfehérváron át egészen Zalaegerszegig tette elérhetővé minőségi állateledeleit és a kisállattartás egyéb kellékeit a 2022-es évben a Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózat díjat nyerő AlphaZoo a Wolt Drive egy órás kiszállításával. A Wolt villámgyors szolgáltatása már több mint 20 országban aratott sikert: Európán kívül például Izraelben és Japánban is rendelhetünk egyebek mellett ruhaüzletekből vagy bankokból.

„A mostani együttműködés az országos lefedettség mellett attól is egyedi, hogy Európában ez az első együttműködésünk ebben a piaci szegmensben” – szögezte le Hartyányi Orsolya, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója, aki emlékeztetett rá, hogy első magyarországi partnerük a Decathlon volt a szolgáltatás májusi elindításakor. „Büszkék vagyunk rá, hogy Európában elsőként Magyarországon visz házhoz egy óra alatt állateledelt a Wolt Drive, és biztos vagyok benne, hogy további kereskedők is követik majd a példát” – tette hozzá Hartyányi Orsolya. Szerinte a gyakorlatilag azonnali kiszállítás prémiumszolgáltatást jelent az ügyfeleknek, ami a magasabb vásárlói elégedettségben és a rendelések számának bővülésében is megmutatkozhat.

Mivel a Wolt Drive az integráció szintjétől függően gyorsan elindítható, egyszerűen használható és komolyabb technológiai befektetést sem igényel, bármelyik webshopba beépíthető még akkor is, ha az üzlet nincs jelen a Wolt platformon. „Akár könnyen kezelhető és azonnal beüzemelhető online felület a kereskedő által megfogalmazott igény, akár a magasabb szintű API integráció, a Wolt Drive optimális megoldás, ráadásul kompatibilis a legtöbb közkedvelt webshop szolgáltató felületével is” – mondta Tausz Péter, a Wolt Drive bevezetéséért felelős magyarországi vezető.

“Az AlphaZoo és a Wolt Drive együtt átírja az e-kereskedelem szabályait a szektorban. Ez egy úttörő lépés a kisállat-termékek magyarországi kiszállításának forradalmasításában. Ez az integráció, amely 36 város 43 üzletére terjed ki, jól mutatja az AlphaZoo eltökéltségét, hogy a minőségi kisállat-termékek könnyen elérhetővé váljanak a vásárlók számára országszerte, ezzel páratlan kényelmet biztosítva az állattartóknak, és hozzájárulva több tízezer állat jólétéhez. Az állatgondozásban való kiválóság iránti elkötelezettségünk zökkenőmentesen illeszkedik a Wolt Drive hatékony és megbízható szállítás iránti elkötelezettségéhez. Büszkék vagyunk rá, hogy így több ezer kisállat és gazdi életét tesszük könnyebbé, hogy még több időt tölthessenek együtt. Ha utazol, és valamit otthon hagytál, egy órán belül nálad lehet!” – mondta el Szöllősi Péter, az AlphaZoo e-kereskedelmi vezetője.

A Wolt futárai révén egy órás vagy azon belüli kézbesítést biztosító szolgáltatásnak természetesen része a valós idejű csomagkövetés és az átlagosan akár egy percen belül választ adó ügyfélszolgálat is. Ezeken kívül a Wolt Drive vállalati felhasználói ügyfeleiknek és partnereiknek is küldhetnek csomagokat a Wolt futárok szolgálatainak igénybevételével.