Hírek

Olaszos paradicsomleves bazsalikommal

A bazsalikom és a paradicsom nagyon jól működik együtt, erre remek példa az ízletes, olasz paradicsomleves. 

Bár az igazi olasz paradicsomleves esetében a friss paradicsomokat kell kifőzni, időhiány esetén nyugodtan készíthetjük paradicsomkonzervből is. A lényeg, hogy friss bazsalikomot használjunk hozzá, sokkal intenzívebb lesz a paradicsomleves, mint a szárított változattal. Ebben a receptbe még rozmaring is került.

Fotó: Good Housekeeping

Hozzávalók

  • 20 dkg paradicsomkonzerv
  • 1 kaliforniai paprika
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kis doboz sűrített paradicsom
  • 2 szál friss rozmaring
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • friss bazsalikom
  • bors

A hagymát pucoljuk meg, aprítsuk fel, majd olívaolajon pároljuk szépen üvegesre. Tegyük hozzá az összezúzott fokhagymát, majd adjuk hozzá az apró kockára vágott paradicsomot és a kaliforniai paprikát.

Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és pár percig pároljuk, közben folyamatosan kevergessük. Tegyük hozzá a sűrített paradicsomot, ezután pedig öntsük fel körülbelül egy-másfél liter vízzel.

Ha felforrt, jöhet hozzá a bazsalikom és a rozmaring. Hagyjuk pár percig főni, majd utána botmixerrel turmixoljuk össze. Ha esetleg túl sűrűnek találjuk, öntsünk még hozzá kevés vizet.

Ha laktatóbban szeretnénk, főzhetünk bele tésztát is. Tálaláskor friss bazsalikommal díszítsük, és egy kevés parmezánt is hintsünk a tetejére.

Ha a tészta nem opció, akár kenyérkockát is piríthatunk hozzá.

Kész is az isteni olaszos paradicsomleves, jó étvágyat kívánunk hozzá.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago