A sült camembert hallatán a legtöbbeknek Franciaország jut eszébe, nem véletlenül, hiszen a finom, világszerte nagy népszerűségnek örvendő sajt Normandia partjairól származik.
A camembert nevét születési helyéről, a normandiai Orne megye Camembert nevezetű kis falujáról kapta, ahol eredetileg kizárólag nyers, meghatározott tehénytenyésztőktől vásárolt tejből készíthették el a sajtot.
Ma már természetesen ez nincs így, hiszen általában már a legkisebb közértben is találni camembertet, amely az egész világon igen népszerűvé vált. Az eredeti receptúra alapján készült sajt zsírtartalma 45-50% körül kell legyen, amelyet fadobozban és 250 grammos kiszerelésben gyártanak.
A sült camembert készítésénél az egyik legfontosabb, hogy igyekezzünk jó minőségű terméket választani – az említett fadobozos verziót – , amely friss fokhagymás bagettel tunkolva mennyei szintre képes emelni az étkezést.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A sajtot bevagdossuk, és a bevágásokba tesszük a fokhagymát, a diót, az almát vagy a körtét, amihez éppen kedvünk szottyan. A sajtot jénaiba tesszük, meglocsoljuk olívaolajjal, majd rá/aláöntjük a bort és fűszerezzük.
A koktélparadicsomot a sajt köré szórjuk. Az előmelegített sütőben körülbelül 20 percig sütjük.
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…