Hírek

Extrán krémes tejszínes-kapros tökfőzelék

A kapros tökfőzelék az egyik legkedvesebb főzelékfélénk, amelyet tejszínnel elképesztően krémessé tehetünk. 

A gyalult tök és a kapor igazi Jolly Joker páros együtt, amelyből nagyon gyorsan finom főzelék készíthető. Nem szükséges hozzá még fasírtot sem sütni, egy laza tükörtojás is remekül megy hozzá.

Ha kevés az idő, akkor maradjunk inkább az előre legyalult töknél, sok időt spórolunk meg vele!

Fotó: Femina

Hozzávalók

1 közepes db közönséges tök/ gyalult tök
0.5 l víz
só ízlés szerint
babérlevél ízlés szerint
kapor ízlés szerint
5 dl főzőtejszín
1 ek napraforgó olaj
2 evőkanál finomliszt
1 kk fűszerpaprika (őrölt)
1 ek ecet (ízlés szerint)

 

A tököt megpucoljuk és lereszeljük. Ha sietünk, akkor vásároljunk a boltban gyalult tököt.

A tököt a fazékba tesszük és felöntjük 1/2 liter vízzel.

Sót teszünk bele és babérlevelet, majd mehet hozzá a felaprított kapor is. Együtt puhára főzzük.

Egy másik, kisebb edénybe olajat öntünk és liszttel rántást készítünk. Amikor aranysárgára sül a rántás levesszük, 1 kk pirospaprikát szórunk, elkeverjük és felöntjük a tejszínnel.

A megfőtt tökre öntjük és egyet forralunk rajta.

Ecettel ízesítjük.

Maradék pörkölttel, sült kolbásszal, fasírttal vagy tükörtojással is tálalhatjuk.

Kész is az isteni tökfőzelék, jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mandulavaj vs. mogyoróvaj: melyik az egészségesebb választás? Egy dietetikus válasza

Kevés dolog ment meg olyan gyorsan egy száraz pirítóst, mint egy vastag réteg magvaj. A…

20 óra ago

Pulyka Bolognese – a könnyebb olasz ragu, ami lassan fő és mélyen ölel

Van az a pillanat este, amikor még zakatol a nap, de már valami meleg, sűrű,…

6 nap ago

Friss kukoricás tésztasaláta – a tavaszi és kora nyári időszak kedvence

Ahogy megérkeznek az első igazán napsütéses napok, egyre inkább vágyunk a könnyedebb, frissebb fogásokra. A…

7 nap ago

Ropogós ír-ázsiai tekercs sós marhából: így születik újjá a maradék ünnepi hús

Vannak ételek, amelyek másnap születnek meg igazán. Amikor az ünnepi asztal már lecsendesedett, a hűtőben…

1 hét ago

Húsvéti nyúlcsali: az a nasika, amitől mindenki visszanéz a asztalra

Már az első falatnál tudod, hogy ez nem csak egy egyszerű édesség. Amikor először készült…

1 hét ago

Februári szezonális zöldségek: mit érdemes most főzni, sütni, venni?

Február nem üres hónap a konyhában Sokan februárban azt érzik, hogy „nincs semmi friss”. A…

2 hét ago