Az éttermek, kávézók újranyitásáért rendeztek tüntetést Ajkán: a vendéglátósok egy része már a rövidített nyitvatartással is elégedett lenne.
A koronavírus-járvány alatt bezárt éttermek miatt egyre több az elkeseredett vendéglátós, hiszen a nehéz helyzet miatt alig-alig, vagy sehogy nem képesek már magukat fenntartani. Ebből kifolyólag szerveztek tüntetést az ajkai vendéglátósok, akik többsége már egy rövidített nyitva tartással is elégedett lenne. A nyitást követelő több tucatnyi ember szerint a novemberi zárást követően most a csőd szélére kerültek, hiszen a bérleti díjakat, a rezsit és az illetéket továbbra is fizetniük kell, mindezt bevétel és támogatás nélkül.
Több étterem is országszerte azt tervezi, hogy a korlátozó intézkedések ellenére február 1-jén kinyit, és helyben szolgálják ki a vendégeket. Az egyik budapesti vendéglátósokat képviselő szervezet szerint a fővárosban nagyjából 100 vendéglátós tervezi ugyanezt, hozzátéve, hogy nem törvényt akarnak szegni, hanem felhívni a figyelmet a problémára. „Nem mindenkinek az a vágya, hogy egy félmillió forintos bírságot megkockáztasson, hanem, hogy egyáltalán tervezhessen. Meg hogy a jogos és várt juttatásokat megkapja“.- nyilatkozott egyikük.
Az „Én kinyitok” mozgalom tüntetést is szervezett, amelyet készek lefújni, ha a kormány feloldja a korlátozó intézkedéseket. Bár a vendéglátósok is látják a járvány veszélyét, már jobban tartanak a megélhetési problémák elmélyülésétől, lévén, hogy a vendéglátói szektor gyakorlatilag padlóra került a járvány alatt.
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…