Köretek

Sütőben sült krumplipüré sajttal dúsítva

Ha szeretnénk feldobni a hagyományos krumplipürét, szórjunk rá sok-sok sajtot és süssük meg a sütőben. Mindenki imádni fogja!

A klasszikus krumplipürét mindenki ismeri és szereti, de mi a helyzet a felturbózott változatokkal? Egy kis rafinériával remekül fel lehet dobni még ezt a hagyományos, faék egyszerűségű köretet is. Mi most a sütőben sült, extrasajtos verziót hoztuk el, amit szinte biztos, hogy imádni fogtok.

Sütőben sült krumplipüré

  • 1 kg krumpli
  • 15 dkg sajt
  • 8 dkg vaj
  • 2.5 dl tej
  • bors

A burgonyát megmossuk, majd bő sós vízben feltesszük főni.

Amikor a villa már könnyen belemegy, leöntjük róla a vizet. Érdemes jeges vízbe tenni pár percre, mert így nagyon egyszerűen lehúzhatjuk a héját.

A burgonyát megpucoljuk, majd kézi krumplinyomó segítségével összezúzzuk. Ezután hozzáadjuk a puha vajat, a reszelt sajt kétharmadát, hozzáöntjük a tejet, majd sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, és alaposan összekeverjük.

Zsiradékkal kikent tepsibe halmozzuk, majd megszórjuk a megmaradt sajttal. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, 35-40 percig sütjük, míg a teteje meg nem pirul.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Dzsúdló és a McDonald’s összeállt – Itt a zenész ikonikus Mekis menüje

Egy kisfaluból indult, most pedig saját menüt kapott a Mekiben.Dzsúdló – polgári nevén Juhász Marci…

1 hét ago

Kímélő receptek ropogós élménnyel – a zsírszegény sütés titkai

Ki mondta, hogy az egészséges étkezés egyet jelent az ízek feláldozásával? A konyhában rengeteg apró…

2 hét ago

Kymco ZX 50 karbantartási tippek

Ha Ön Kymco ZX 50 robogót használ, előfordulhat, hogy felmerül a kérdés: hogyan kell rendben…

3 hét ago

Nyári diétázás – bukásra programozva?

Van az az érzés, amikor egy nyaralás után úgy érsz haza, hogy „na, most aztán…

3 hét ago

Mennyi alkohol van a borban és mikorra ürül ki a szervezetünkből?

Vajon pontosan mennyi alkohol van egy pohár borban, és ez mit jelent a szervezetünkre nézve,…

4 hét ago

Megérkezett Magyarországra a McDonald’s legendás Grimace Shake – Te kipróbálnád a lila őrületet?

Hallottál már a lila McDonald’s shake-ről, amiért Amerikában mindenki odavan? Most végre nálunk is elérhető…

4 hét ago