Forrás: PCRM

A banánkenyér egy igazán finom sütemény, és nem mellesleg remek találmány is, amely reggelire és desszertként is ideális.

A banánkenyér több szempontból is funkcionális étel: egyrészt az emberek többsége szereti –  így nem nagyon lőhetünk mellé vele -, másrészt éppen alkalmas a szottyadt banánok elhasználására is. De ami a legjobb benne, az mégis csak az íze, amely a kávéval remekül harmonizál.

Banánkenyért készíteni egyébként is roppant egyszerű, legalább annyira, mint muffint: csak össze kell keverni a száraz és a nedves hozzávalókat, majd mehet is a sütőbe. A banán miatt sokáig nem szárad ki, ráadásul bőven el is áll.

Bár rengeteg változata ismert, mi elsősorban azért szeretjük, mert kevés cukor szükségeltetik az elkészítéséhez, ugyanis a banán egyébként is elég édes. Azzal is játszhatunk, hogy sima lisztet vagy teljes kitörlésűt használunk – ez egyébként csak a süti színében fog megmutatkozni, az ízében nem.

A banán-cukor arányával is lehet játszani: minél több banánt használunk, annál kevesebb cukor szükségeltetik, de ez utóbbi is helyettesíthető, például kókuszcukorral – így pedig még egészséges is lesz.

Hozzávalók

  • 3 db érett banán
  • 7,5 dkg vaj + a kenéshez
  • 2 csapott tk sütőpor
  • 1 csipet só
  • 12 dkg cukor
  • 1 db tojás (L-es)
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 19 dkg finom liszt
  • 1 ek burgonyakeményítő
  • 2 ek dióbél (durvára törve)
  • 2 ek étcsokoládé csepp (vagy apróra tört táblás csokoládé)

 

Vajjal kikenünk – vagy sütőpapírral kibélelünk – egy kb. 10×20 cm-es mélyebb sütőformát.

A banánokat egy tálba tesszük, és egy villával összetörjük, amíg teljesen folyós állagúak nem lesznek, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, a tojást és a cukrot, és alaposan elkeverjük.

Kimérjük a lisztet, elkeverjük benne a sütőport és a sót, majd  a banános keverékre szitáljuk, és alaposan összekeverjük. Hozzáadjuk a diót és a csokoládét, és azán az egészet lazán átkeverjük.

A tésztát sütőformába öntjük, és 175 fokra előmelegített sütőben, kb. egy 1 órán át sütjük.

A sütőből kivéve hagyjuk pár percet a formában hűlni, majd kiborítjuk, egy rácsra helyezzük, és hagyjuk pihenni. A legjobb másnap felvágni, mert akkor nem morzsálódik annyira. Napokig friss marad!

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!