Ismételten egy örök klasszikus kerül terítékre. Nincs olyan ember, aki ne ismerné a mákos nudlit, mégis nagyon kevesen állnak neki otthon elkészíteni. Itt az ideje lebontani a tévhiteket, ugyanis a mákos nudli elkészítése egyáltalán nem bonyolult, sőt!
A mákos nudli eredetét balladai homály fedi, bár ez mit sem von le értékéből. Nem kell nagy konyhatündérnek lenni, hogy elkészítsük, ám néhány dologra figyeljünk oda!
Azért, hogy a nudlik igazán csúszósak maradjanak, a megfőtt puha nudlikat érdemes vajba vagy olajba megforgatni. Ha édeset készítünk, akkor válasszuk inkább a vajat, ha sósat csinálunk, akkor pedig az olajat.
Egy kiadós gulyásleves után például remekül illik egy palacsinta vagy egy mákos nudli. Azt már megmutattuk, hány féleképppen készülhet a palacsinta, így most a nudli volt a soros.
A burgonyát megpucoljuk és sós vízben puhára főzzük.
Leszűrjük, összetörjük krumplinyomóval, hagyjuk kicsit hűlni.
Amikor kézmeleg, beletesszük a margarint , jól átgyúrjuk vele, hogy elolvadjon benne, majd a lisztel, pici sóval és a tojással közepes kemény tésztát gyúrunk.
Lisztezett deszkán 1 cm vékonyra kinyújtjuk és 1 cm csíkokra felvágjuk, majd 2 cm kis darabokra vágjuk és lisztezett kézzel egyenként megsodorjuk.
Forrásban lévő sós vízben kifőzzük.
Amikor feljön a nudli a víz tetejére, még 1 percig főzzük és kiszedjük egy nagy jénaiba. (Ezt az adagot kb. 3 részben lehet kifőzni.)
Megszórjuk jó sok cukrozott mákkal. Melegen és hidegen is tálalható.
Ízlés szerint reszelt citromhéjjal is megszórhatjuk, nagyon kellemes ízvilágot kölcsönöz neki.
Jó étvágyat kívánunk hozzá.
Egészséges, laktató, mégis könnyed?Valami, amit akár magadnak készítesz figyelmességből, akár becsomagolsz a párodnak ebédre? A…
Ha szeretnél valami ütőset az asztalra tenni – legyen az baráti összejövetel, filmnézés vagy csak…
Reggel 6:17. Felriadtam. Nem csörgött az ébresztő – a testem már tudta, hogy nem fogok…
Van az a reggel, amikor nem csörög az óra. A gyerekek már csak hétvégén jönnek.…
A budapesti Salt nemcsak egy étterem, hanem egy olyan gasztrohely, ahol a természet, a hagyomány…
A só sokkal több, mint egyszerű ízesítő – valójában az egyik legrégebbi és legfontosabb konyhai…