Héjában sült édesburgonya olvadt vajjal a közepén

Az édesburgonya egyik legfinomabb elkészítése módja, amikor egy nagy kocka vajjal, tepsiben sütjük meg a burgonyákat.

Az édesburgonya bár nem tartozik a legolcsóbb zöldségek közé, itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ennek oka, hogy a narancssárga krumplira emlékeztető zöldségből isteni ételeket lehet készíteni, és nem utolsósorban tele van hasznos tápanyagokkal. Készíthetünk belőle levest, süteményt vagy egytálételt, de fogyaszthatjuk köretként püré vagy sült krumpli formájában is.

Szerintünk az egyik legfinomabb változat, amikor tepsiben készülnek el, és egy nagy kocka vaj kerül a közepükbe.

Tepsiben sült édesburgonya

4 darab édesburgonya
4 ek vaj
só, bors
olívaolaj

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.

A burgonyákat alaposan megmossuk, két végüket levágjuk, majd villával megszurkáljuk.

A burgonyákat sütőpapírral bélelt tepsiben elrendezzük, és meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal. Ezt követően az előmelegített sütőbe toljuk, majd 45-50 perc alatt puhára sütjük őket.

Ha a villa könnyen belemegy, akkor egy krumplinyomó segítségével enyhén megnyomkodjuk őket. Ezután egy nagyobb metszést ejtünk a krumplikon, ahova egy kisebb kocka vajat helyezünk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. (Ha szeretnénk, fűszeres vajat is rakhatunk a burgonyák közepébe, ezt boltban, készen is megvásárolhatjuk, vagy magunk is elkészíthetjük otthon,)

A burgonyákat 15 percre visszarakjuk a sütőbe, majd ha elkészültek, forrón tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Nora

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago