Vegáknak

Így készül a tökéletes házi majonéz!

A legtöbb háztartásban közkedvelt vendég a majonéz, ám a többség beéri a bolti, ízfokozókkal telespékelt műanyagokkal. Mi inkább a természetesre szavazunk, ennek fényében pedig mutatjuk is, hogyan készül a házi majonéz!

Mielőtt azonban belevágnánk, jöjjön egy kis majonéztörténet, s míg olvastok, lazítsátok ki a karizmaitokat, a házi majonéz készítéséhez ugyanis szükség lesz rájuk!

Bár mi magyarok nagyon szeretünk mindent visszavezetni magunkra, ezúttal a spanyolok zsebelhetik be majonéz feltalálója díjat, vagy legalábbis nagyon kapálóznak érte. A legenda szerint a menorcaiak azok, akik a lehető legnagyobb meggyőződéssel állítják: a népszerű mártást bizony náluk, azaz a Baleári-szigeteken találták fel. A legenda szerint, amikor a franciák elfoglalták a szigetet az 1700-as években, egy helyi szakács készített először majonézt a franciák vezérének, Richelieu hercegnek.

A sztori egyébként nagyon sántít, már csak azért is, mert korábbi szakácskönyvek is említik már az olajból és tojásból kikevert receptet, amelyet a Földközi-tenger térségében minden valószínűség szerint már korábban is ismertek.

Akárkiknek is köszönhetjük, az tuti, hogy a majonéz egy klassz dolog: na nem a bolti, ízfokozókkal és tartósítőszerrel megspékelt maszat, hanem az, amit mi otthon, házilag keverünk ki. Mutatjuk, hogyan!

Forrás: Cookpad

Hozzávalók

  • 2db tojássárgája
  • őrölt fehér bors
  • 2mk mustár
  • 3dl olívaolaj
  • 3tk citromlé
  • 2tk porcukor

A tojásokat válasszuk szét. A sárgáját tegyük egy tálba. Enyhén sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az ecetet vagy citromlevet, ha szeretnénk, a mustárt. Keverjük el a hozzávalókat. Folyamatos keverés mellett kezdjük csepegtetni az olajat. Mikor a krém összeállt, már egyenletes sugárban folytathatjuk az olaj adagolását. Az elkészült krémet ízlés szerint ízesítsük citrommal, sóval, borssal.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago