Kéksajtos brokkolikrémleves

A kéksajtos brokkolikrémleves egyszerű, de mégis pikáns, ráadásul pillanatok alatt össze lehet dobni. 

A brokkoliból készült leves különösen nagy népszerűségnek örvend, hiszen gyorsan megvan, és tele van hasznos tápanyagokkal. Annyi a titka, hogy ressre kell főzni, úgy turmixoljuk le, így nem csak a csodaszép élénkzöld színe, de a vitaminok java is megmarad. Ezt a receptet intenzív aromájú kéksajt gazdagítja, amelytől  igazán karakteressé a levesünk.

Kéksajtos brokkolikrémleves

1 fej brokkoli
1 liter alaplé
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
1 krumpli
5 dkg kéksajt
só, bors
5 dkg vaj

Egy lábosban vajat hevítünk, rádobjuk a felaprított hagymát és az átnyomot fokhagymát, majd hozzáadjuk a rózsáira szedett brokkolit és a felkockázott krumplit.

Megszórjuk a fűszerekkel, majd felöntjük az alaplével, és 5-6 perc alatt készre főzzük. Fontos, hogy ne főzzük túl, mert a brokkoli elveszti szép élénk zöld színét.

Hozzáöntjük a tejszínt, majd botmixerrel simára turmixoljuk.

Visszatesszük a tűzre, majd mehet bele az apró darabokra vágott kéksajt, egyszer-kétszer átforgatjuk, hogy a sajt elolvadjon a forró levesben, majd lehúzzuk a tűzről, és forrón tálaljuk.

A tálaláshoz használhatunk még egy kevés kéksajtot, pirított tökmagot, de a bacon chips is remek választás.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago