Forrás: pestecarion
A burgonyakrémleves egy végtelenül egyszerű, ugyanakkor olcsó fogás, a fűszerezés pedig csakis rajtunk múlik.
Az ősz beköszöntével előszeretettel kutatunk a meleg levesek és krémlevesek receptjei után, amik különösen jól esnek a hűvös és borongós időben. Bár a krumpli elég puritán zöldség, meglepően finom, és selymes leves készíthető belőle.
Még laktatóbbá tehetjük, ha baconnal, kenyérkockákkal vagy reszelt sajttal spékeljük meg.
A krumplit pucoljuk és mossuk meg, majd vágjuk kis darabokra. A hagymát aprítssuk fel, és kevés zsiradékon pirítsuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, és ezzel együtt is pirítsuk kicsit. Rakjuk hozzá a krumplit, kicsit futtassuk meg, majd öntsuk fel annyi vízzel, hogy ellepje.
Fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval, babérlevéllel, morzsoljuk bele a leveskockát, majd fedjük le, és főzzük puhára körülbelül 15 perc alatt. Ezt követően pépesítsük botmixerrel, majd tegyük vissza a tűzre, öntsük hozzá a tejszínt, és forraljuk össze. Elég, ha egyet-kettőt rottyan, utána kóstolhatunk is, ha kell, még ízesítsünk rajta. Húzzuk le a tűzről, és forrón, petrezselyemmel megszórva tálaljuk.
Kész is a burgonyakrémleves, jó étvágyat kívánunk hozzá.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…