Fotó: Eat Smarter
A tojással töltött sült paradicsom egy igazán ízes és látványos fogás, amelyet nem csak reggelire, de vacsorára is fogyaszthatunk.
Egy klasszikus rántottánál kicsit munkásabb, az igaz, de a munka nagy részét a sütő végzi el, nekünk csak a paradicsomokat kell kivájni, és a tölteléket elkészíteni. Ha épp hétvége van, vagy a szabadságodat töltöd, és a hagyományos tojásos fogás helyett valami extrábbat készítenél, akkor töltsd meg a paradicsomot tojáskrémmel, bolondítsd meg egy-két extra fűszerrel, majd told a sütőbe, és hagyd, hogy a forró levegő tegye a dolgát.
8 nagyobb paradicsom
4 tojás
100 g reszelt sajt
40 g zsemlemorzsa
őrölt piros paprika
só, bors
friss petrezselyem
olívaolaj
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A paradicsomokat megmossuk, konyhai papírtörlőn lecsepegtetjük. A tetejüket levágjuk, a belsejüket kivájjuk.
A tojást kikeverjük a reszelt sajttal, a zsemlemorzsával, a petrezselyemmel, a sóval, a borssal és az őrölt piros paprikával.
A tojásos keveréket a paradicsomba öntjük, majd meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal.
Előmelegített sütőbe toljuk, és 20-25 perc alatt készre sütjük a paradicsomokat. 5 perccel előtte, hogy kivennénk a sütőből, a kalapokat rátesszük a paradicsomokra. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…