A házi túrókrém nagyon egyszerűnek tűnik, ám ha igazán finomat szeretnénk, akkor az arányon nagyon sok múlik. 

Gyerekkorunkban a vaníliás házi túrókrém állandó lakója volt a hűtőnknek, és mérföldekkel jobban szerettük, mint a boltban kapható mű krémeket. Az alap hozzávalókon túl lényegében bármivel dúsíthatjuk, keksszel vagy különböző gyümölcsökkel is nagyon finom, és nem csak desszertnek, de reggelinek is kitűnő választás.

Bár nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető finomság, az arányokat tényleg érdemes pontosan betartani, az egyik legfontosabb pedig, hogy az eredeti vaníliarudat semmiképpen ne spóroljuk ki a krémből.

túrókrém
Forrás: Mindmegette

Hozzávalók

  • 5 dkg  túró
  • 2 db tojás (sárgája)
  • 2 dl  tej
  • 5-8 dkg cukor
  • 1 ek vaníliás pudingpor
  • 1/2 rúd vanília magjai
  • 1 csipet só

 

A tojások sárgáját a cukorral, pudingporral és egy kevés tejjel alaposan elkeverjük (előzőleg a sárgájákat a cukorral kissé habosítjuk). A maradék tejet a vanília magjaival felforraljuk, beleöntjük a masszát, majd addig keverjük, amíg sűrű pudingot nem kapunk. Ezután hagyjuk kihűlni.

A túrót áttörjük, majd hozzáöntjük a kihűlt vaníliás alapot, és botmixerrel addig keverjük, amíg krémes nem lesz.

Poharakba, tálakba adagolva lehűtjük. Tálaláskor megszórhatjuk áfonyával, vagy készíthetünk hozzá karamell vagy gyümölcs öntetet, lényegében bármelyikkel, de önmagában is nagyon finom.

Jó étvágyat kívánunk hozzá.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!