Gyerekek és a jégkrém

A nyári szünetet minden gyermek izgatottan várja. Ám eljön az a pillanat, amikor a szülőknek igazán be kell vetniük minden kreativitásukat, hogy lefoglalják a gyerkőcöket. Az a jó hír, hogy több olyan lehetőség is rendelkezésre áll, ami nem csupán szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak, hanem egy-egy új készséget is elsajátíthatnak általa, vagy segítséget nyújthat a fejlődésükben. Új érdeklődési területeket fedezhetnek fel, miközben emlékezetes és vidám nyári élményekkel, emlékekkel is gazdagodnak ezekben a hetekben. Íme, néhány tipp, amivel megbolondíthatjuk a szünidei hétköznapokat:

Táborok

Nyaranta számos napközis és ottalvós tábor várja a gyerekeket: nyelvi táborok, kézműves táborok, sporttáborok, kalandtáborok. A kínálat rendkívül széles és még most sem késő egy-egy nyár közepén vagy végén induló táborra jelentkezni. Akár napközis, akár ottalvós táborról van szó, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk sok élménnyel tér haza és akár új barátságokat is köthet. A programokat szakértők vezetik, érdekes foglalkozásokat, izgalmas kihívásokat szerveznek a résztvevők számára.

Természetjárás

A gyerekek szeretnek sokat mozogni és tele vannak energiával, amit akár kirándulással is leköthetünk. Nem kell feltétlenül messzire menni, elég, ha a közeli erdőbe látogatunk el, vagy szervezünk egy kisebb kerékpártúrát, lemegyünk a folyópartra vagy a tópartra. A napot érdemes úgy megválasztani, hogy ne a legnagyobb kánikula napján induljunk, mert bár egy erdő területén például hűvösebb van, a nagy meleg még így is megterhelheti a szervezetünket. A kirándulást követően tarthatunk egy kis pikniket, amire vihetünk előre elkészített szendvicseket, kisebb dobozokban gyümölcsöt: áfonyát, málnát, vagy más feldarabolt gyümölcsöket. Frissítőnek a víz mellett bekészíthetünk házi készítésű limonádét, amelyet további gyümölcsökkel ízesíthetünk.

Otthoni élmények

Számtalan programot szervezhetünk úgy, hogy ki sem kell tennünk a lábunkat a lakásból. Szervezzünk különleges mozi estet, ahol a gyerekek választhatják ki a mesét vagy filmet. A popcorn helyett készülhet a filmhez, meséhez illő ropogtatnivaló is, ami igazán különlegessé teszi az estét.

Hívjuk át a gyerekek barátait! Egyeztessünk le előre néhány időpontot, amikor a gyerekek játszó-délutánokat tarthatnak valamelyik családnál. Tarthatunk sorversenyt, ahol különböző ügyességi feladatokat kell teljesítenie a gyerekeknek, például ugrálókötéllel, labdával. A verseny végén adhatunk apróbb meglepetéseket: csokoládét, cukorkát, jégkrémet.

finomsagok-gyerekeknek

Jó ötlet lehet még, ha bekötjük a gyerekek szemét és kis tálkákba szedünk fagyit. A gyerekek feladata pedig, hogy kóstolás után kitalálják, melyik fagyi milyen ízű. Ezt akár ízesített limonádékkal, szörpökkel, jégkrémmel, vagy csokoládéval is játszhatjuk. A kis játék lehet akár jutalom is, ha rendet raktak a szobájukban, vagy elolvasták a kijelölt részt a kötelező olvasmányokból.

 

A kertben

Ha van medence a kertben vagy legalább egy felfújható gyerekmedencénk, akkor berendezhetjük úgy a környékét, hogy hasonlítson egy strandra vagy a tengerpartra. Akár papírból, a gyerekekkel együtt kivághatunk nagyobb pálmaleveleket és különböző virágokat, amit felfűzhetünk és kiakaszthatunk két fa közé. Vigyünk ki pár színes törölközőt, egy napernyőt és limonádét színes szívószállal. Sütemény kiszúróval virág vagy szív formát is kivághatunk a gyümölcsökből, legegyszerűbben a dinnyéből! Máris készen van a különleges trópusi gyümölcssaláta!

A kerti grillezéshez készítsünk együtt mini falatokat: például mini hot-dogot virslivel vagy mini hamburgert. A kukorica pedig nem csak főzve fantasztikus nyári étel, hanem grillezve is. Vágjuk félbe, így a gyerekek is könnyebben tudják fogyasztani.

Ha nincs medence, akkor sem kell nélkülözni a vizes játékokat! Szerezzünk be vízipisztolyt vagy töltsünk meg kisebb lufikat vízzel, amivel kidobóst vagy célbadobóst játszhatnak a kertben.

A kertészkedésbe is be tudjuk vonni a gyerekeket. Ültessünk együtt virágot, amit aztán nekik kell locsolni, így figyelemmel kísérhetik a növény növekedését.

Kreatív hobbik

Ha gyermekünk szereti a kézműves feladatokat, akkor itt az ideje, hogy kipróbáljunk pár olyan tevékenységet, amire az iskolai tanórákon nem biztos, hogy van lehetőségük. Sima festék helyett használjunk akvarell festéket, vagy akár akvarell ceruzát, ami a színezés után egy vizes ecsettel összemosható. Válasszák ki a kedvenc meséjüket, könyvüket és készítsenek ezekhez rajzokat, képeket.

Klasszikus kézműves elfoglaltság lehet a gyöngyfűzés, készíthetnek kisebb állatokat vagy nyakláncot, karkötőt a gyöngyökből.

Szobrászkodjunk só-liszt gyurmából! Ahhoz, hogy szép sima felületet kapjunk, keverjünk össze 1 csésze szódabikarbónát, 1/2 csésze kukoricakeményítőt és 3/4 bögre vizet. Gyúrjuk össze, majd formázzuk, vagy nyújtsuk ki és sütiszaggatóval vágjunk ki belőle formákat, amiket igény szerint tovább mintázhatunk villával, vagy egy kisebb darabka csipkével, különböző anyagokkal vagy kerti virágokkal, levelekkel. Száradás után lefesthetjük temperával, akrilfestékkel. Extra tipp: a babakonyhába készíthetünk belőle apróbb élelmiszereket, kenyér szeleteket, sütit, gyümölcsöket, zöldségeket.

Nyári uzsonna

Hirdetés: