Fotó: Tesco
A frankfurti leves receptjét elrontani sem lehet, a lényeg csupán annyi, hogy ne spóroljunk a virslivel és a kelkáposztával!
A frankfurti leves népszerű étel, tele van zöldséggel és mindenféle jóval, így tulajdonképpen főételként is megállja a helyét. Mivel a benne található kelkáposzta a hagyományok szerint a bőség jelképe, így szilveszterkor és újév napján is érdemes belőle készíteni, ha szeretnénk, hogy a következő esztendőben pénz álljon a házhoz.
A kelkáposztát vékonyan felszeleteljük és egy nagy lábas vízben 3-4 percre feltesszük főni. Ezután leöntjük róla a levet, tiszta vizet engedünk rá, hogy bőségesen ellepje.
Beletesszük az apró kockára vágott burgonyát, a nagyon apróra felkockázott hagymát, majd a fokhagymát is. Majorannával, őrölt köménnyel és a leveskockákkal ízlés szerint megfűszerezzük.
Ha megpuhult, belekarikázzuk a füstliket.
A tejfölből, lisztből, pirospaprikából és 1-2 merőkanálnyi meleg kelkáposztalével habarást készítünk és a kelkáposztához adjuk.
Beleszórjuk az apróra vágottpetrezselymet és forralunk rajta még egyet.
Kész is a frankfurti leves, jó átvágyat kívánunk hozzá.
[sc name=”facebook” ]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…