Fotó: Simply Recipes
A sárgaborsó krémleves finom és tápláló fogás, ami önmagában is képes eltelíteni.
A legtöbben ritkán használják a sárgaborsót, és akkor is csak főzelék formájában, pedig az apró finomság remekül variálható, és egy kis odafigyeléssel kifejezetten ízletes ételek készíthetőek belőle. Ugyan a sárgaborsó krémleves nem egy könnyed, diétás fogás, viszont rendkívül laktató és tápláló, így a téli időszakban különösen megéri elkészíteni.
A sárgaborsót alaposan megmossuk, a krumplit megpucoljuk, kis kockákra vágjuk.
Egy fazékba beletesszük a borsót és a krumplit és felöntjük vízzel. Beletesszük a fokhagymát, a babérlevelet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk szerecsendióval. Ízesebb lesz a leves, ha egy arasznyi füstölt kolbászt is megfőzünk benne.
Ha a sárgaborsó és a krumpli elkészült, kivesszük a füstöltkolbászt a levesből, lehúzzuk a tűzről, majd egy botmixer segítségével krémes állagúvá turmixoljuk.
Ezek után visszatesszük a tűzre, hozzácsurgatjuk a tejszínt, majd egyet-kettőt forralunk rajta.
Közben elkészítjük a pirított kenyérkockákat (boltban készen is megvásárolhatjuk). 2-3 szelet kenyeret kockákra vágunk és olajon vagy zsiradékon megpirítjuk, majd rászórjuk a levesre. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
Ha Ön Kymco ZX 50 robogót használ, előfordulhat, hogy felmerül a kérdés: hogyan kell rendben…
Van az az érzés, amikor egy nyaralás után úgy érsz haza, hogy „na, most aztán…
Vajon pontosan mennyi alkohol van egy pohár borban, és ez mit jelent a szervezetünkre nézve,…
Hallottál már a lila McDonald’s shake-ről, amiért Amerikában mindenki odavan? Most végre nálunk is elérhető…
Emlékszel még, amikor a főzőműsorok háttérzajként mentek a tévében? Ma már egészen más világban élünk.…
Mi a VIBE Budapest titka? Az, hogy egyszerűen nem hasonlítható semmihez. Itt minden részlet a…