Receptek

Ingyen pizzát ad az oltottaknak egy hazai étteremlánc

Oltásösztönző akcióba kezdett a Pizza Me: ingyen pizzaszelettel jutalmazza Covid-19 ellen frissen beoltott vendégeit. 

Az ajándékot 24 óránál nem régebbi oltási igazolásuk felmutatásával igényelhetik azok, akik egy igazi olasz pizzával szeretnék enyhíteni az oltással járó kellemetlenségeket. A Pizza Me amellett, hogy vásárlói felé képviseli az oltás fontosságát, a kampányon keresztül más magánvállalatokat is arra ösztönözne, hogy megosztó volta ellenére vállalják fel ezt az ügyet – írta közleményében a vállalat.

Bízunk benne, hogy más magáncégek is követni fogják a példánkat annak érdekében, hogy minél kevésbé érintse a negyedik hullám Magyarországot.” – nyilatkozta el Friedman Victor, a Pizza Me egyik alapítója. “Ahogy oly sokakat, az előző hullámok súlyosan érintettek minket is, és most már nem szeretnénk több halálesetről hallani sem a Pizza Me közösségen belül, sem azon kívül; valamint nem szeretnénk ismét odaállni a dolgozóink elé, hogy sajnos bizonytalan időre be kell zárnunk. Így meg kell tennünk, ami tőlünk telik, képviselnünk kell az oltás ügyét, amely jelenleg az egyetlen igazolt módszer a járvány megfékezésére.”

Fotó: Pizza Me

A kampányt egy hete publikálták a Pizza Me Facebook és Instagram oldalán, és bár nem maradnak el az oltásellenes, esetenként gyűlölködő kommentek, a reakciók kétharmada pozitív. Az ajándék szeletet eddig nem igényelték sokan, de a szervezők bíznak benne, hogy az ősz kezdetével nő majd az oltási kedv. Az oltásösztönző üzenet eddig több mint harmincezer emberhez jutott el.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago