Receptek

Rendkívüli reggeli: Így készül a pillekönnyű felhőtojás

Bár a tojásos reggeliknek igen széles a repertoárja, a felhőtojás az egyik legkülönlegesebb mind közül. 

Néhány évvel ezelőtt kapta fel az internet azt a különleges tojásos receptet, amely mindössze 10 perc alatt elkészül, és olyan guszta, hogy már a látványától is éhesek leszünk. A tojásfelhő a tükörtojás egyik egészségesebb alternatívája, ez ugyanis a sütőben sül, így nem igényel olajat az elkészítése. A felhő maga habbá vert tojásfehérjéből áll, erre kerül rá az aranyló tojássárgája, amitől nemcsak az ízvilág, de a látvány is igazán pazar lesz.

Most, hogy mindenkit kellőképpen felcsigáztunk, nem is szaporítanánk a szót, jöjjön inkább a dolog gyakorlati oldala!

Hogyan készül a felhőtojás?

A tojásokat feltörjük, a sárgáját és a fehérjét óvatosan szétválasztjuk.

A fehérjéket egy kevés sóval habbá verjük.

Sütőpapírral bélelt tepsire egymástól viszonylag távol annyi felhőt formázunk a habból, amennyi tojássárgánk van.

A felhők közepére mélyedést készítünk, majd 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 6-8 percig sütjük.

A tojássárgákat a formázott kis mélyedésekbe helyezzük, és még 3-4 percre visszatoljuk a sütőbe. A látvány magáért fog beszélni, jó étvágyat kívánunk hozzá!

Az Instagramon érdemes inspirálódni a különféle felhőtojás-variációkból, #cloudeggs hastagre keresve találtok róla képeket.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Pulyka Bolognese – a könnyebb olasz ragu, ami lassan fő és mélyen ölel

Van az a pillanat este, amikor még zakatol a nap, de már valami meleg, sűrű,…

5 nap ago

Friss kukoricás tésztasaláta – a tavaszi és kora nyári időszak kedvence

Ahogy megérkeznek az első igazán napsütéses napok, egyre inkább vágyunk a könnyedebb, frissebb fogásokra. A…

6 nap ago

Ropogós ír-ázsiai tekercs sós marhából: így születik újjá a maradék ünnepi hús

Vannak ételek, amelyek másnap születnek meg igazán. Amikor az ünnepi asztal már lecsendesedett, a hűtőben…

1 hét ago

Húsvéti nyúlcsali: az a nasika, amitől mindenki visszanéz a asztalra

Már az első falatnál tudod, hogy ez nem csak egy egyszerű édesség. Amikor először készült…

1 hét ago

Februári szezonális zöldségek: mit érdemes most főzni, sütni, venni?

Február nem üres hónap a konyhában Sokan februárban azt érzik, hogy „nincs semmi friss”. A…

2 hét ago

Meggyes batyu – amikor egy apró süti szerelmes levelet ír

Vannak sütik, amiket szeletelünk. És vannak sütik, amiket kézbe veszünk. A meggyes pitebatyu az utóbbi.…

2 hét ago